15 C
Pápa
2022. október 1.

A város velünk épül

Készül a körforgalom

Reggel óta tart a Juhar-Bocsor-Nagysallói út kereszteződésében készülő körforgalom burkolatalapjának építése, a munkálatok idejére teljesen lezárták a csomópontot a járművek elől.

Elkészült a Gróf úti járdafelújítás

Áprilisban kezdődött meg a Gróf út páratlan oldalán a járda felújítása, a 45 millió forintot meghaladó értékű beruházáshoz a Belügyminisztérium pályázatán közel 30 millió forintot nyert el az önkormányzat. A munkálatok április elején kezdődtek meg és szakaszosan haladtak a Tizenegyedik utcától a Második utcai kereszteződésen túl található, magánerőből megépített új járdaszakaszig.

Új gyalogutak épülnek a Várkertben

Szeptemberben kezdte meg a Városgondnokság a térkőburkolatos járdák felbontását a Várkertben, s a munkát határidőre, szeptember végére el is végezték, a térkövek helyett apró zúzalékkal borított járófelületek maradtak a parkban.

Egy kis KRESZ-oktatás a telezöldes lámpákról

Október 1-jén léptek működésbe a jelzőlámpák a Somlai-Bocsor-Erkel utca kereszteződésében. Mivel a csomópont mérete nem tette lehetővé a kanyarodósávok kialakítását, így a köznyelvben telezöldes lámpának nevezett rendszer telepítése volt a megoldás a forgalom szabályozására és a kereszteződésen való áthajtás gyorsítására.

Kövess minket

3,592RajongókTetszik
- Partnereink -

Legújabb cikkeink

Perutz FC: Hat gól két félidőre osztva

Kiütéses győzelemmel folytatta a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságot a Perutz FC. A pápai együttes a nyeretlen Balatonfűzfő otthonában az első és a második félidőben egyaránt három gólt szerezve gyűjtötte be a három pontot.

Kettős ünnepet ül a nyugdíjas-egyesület

Több mint ötszáz szépkorú pápai polgár tölti együtt a mai napot a Városi Sportcsarnokban. Ünnepel a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete, méghozzá kettős ünnepet: egyrészt a szervezet megalakulásának 30. évfordulóját, másrészt az idősek világnapját.

Az égig érő mesefa a könyvtárban

A magyar népmese napját Benedek Elek születésnapján, vagyis szeptember 30-án ünnepeltük. A Jókai Mór Városi Könyvtárba ennek kapcsán Az égig érő mesefa címmel szerveztek játékos délelőtti programot, melynek fókuszában a népmesék álltak.