10.9 C
Pápa
2021. október 24.

A város velünk épül

Aszfaltozzák  a Vak Bottyán utca új szakaszát

380 méter hosszan épül meg új nyomvonalon a felsővárosi Vak Bottyán utca, a kivitelezők ezekben a heteken a 200 méter hosszú középső szakaszon dolgoznak. Az újonnan megépülő út nyomvonalát néhány héttel ezelőtt tűzték ki, azóta átlagosan fél méter mélyen leszedték a humuszréteget, helyén megépítették az alépítményt, amire pénteken és hétfőn 20 centiméter vasgtagságú CKT betonréteget  húztak be.

Megnyílt a gyermekbirodalom a Várkertben

Csillogó szemű kisgyermekek, érdeklődő szülők és nagyszülők jelenlétében adták át néhány perccel ezelőtt az új várkerti játszóteret. Bár az időjárás nem kedvezett a szabadtéri programnak, a nagy várakozásra való tekintettel, a kellemetlen időben is megtartották a rendezvényt.

Indul a felújítás a Fenyveserdő Bölcsődében

Néhány nap múlva megkezdődhet a Fenyveserdő Bölcsőde korszerűsítése és egy csoportszobával történő bővítése, a kisgyermekeket hétfőtől már más intézmények fogadják. Az önkormányzat a projekt fizikai kivitelezéséhez kapcsolódva projektindító rendezvényre várta a szülőket és az intézményegység munkatárasait ma délután.

Szépkorúak a Várkertben

A Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete tagjait hívta várkerti sétára az önkormányzat kedden kora este, hogy bemutassa a város szépkorú polgárainak a Zöld város I. projekt keretében megújuló parkot. Bár a Várkert még munkaterület és igazi szépségét a beruházás befejezése után mutatja majd meg, sok nyugdíjas vett részt az egészséges életmód jegyében megtartott programon.

Nagyobb tükör segíti a közlekedést a Meggyes utcában

Ma kora délután a Városgondnokság munkatársai kicserélték a közlekedési tükröt a Meggyes utca - Acsádi út csomópontjában. A korábbi 600 milliméteres tükör helyett 800-asat szereltek fel lakossági kérésre.

Megkezdődött a Vajda Péter lakótelepre vezető kerékpárút építése

Újabb kerékpárút-építés kivitelezési munkái indultak meg ma reggel, az 1130 méter hosszú bicikliút, illetve kerékpáros nyomvonal a Várkert úti kerékpárúttól indul és a Csúcsig tart. A közel 70 millió forintos beruházás kivitelezője a Colas Út Építőipari Zrt., a most megkezdett fejlesztés a tervek szerint novemberre készül el.

Minden, amit a Szabó Dezső utca felújításáról tudni kell

A Felsővárosi Nap rendezvényhez kapcsolódva projekttájékoztatót szervezett ma délután az önkormányzat. A Millenniumi Emlékparkban felállított városi sátornál az érdeklődők dr. Áldozó Tamás polgármestertől, dr. Vaitsuk Máriától, a városrész önkormányzati képviselőjétől és Rádi Róbert városfejlesztési osztályvezetőtől ismerhették meg az Iparterületek fejlesztése a pápai Felsővárosban című projekt részleteit.

Újjáépül a várkerti nagylépcső

A kivitelező megkezdte a Várkertbe vezető Szent István úti lépcső újjáépítését a Zöld város I. projekt keretében. A Várkert egyik főbejáratát jelentő lépcsőt teljesen elbontják, majd újjáépítik.

Megkezdődött az építkezés a Szabó Dezső utcában

A múlt heti munkaterület-átadást követően megkezdődött az útrekonstrukció a Szabó Dezső utcában. Az 1200 méter hosszú felsővárosi utca megújítására az Iparterületek fejlesztése a Felsővárosban című európai uniós projekt adott lehetőséget, az önkormányzat a TOP pályázatán 602.918.810 forint támogatást nyert el a beruházás megvalósításához.

Megújul a Szabó Dezső utca környéke

Két TOP-os projekt is érinti a Szabó Dezső utcát és környékét, mindkettő esetében még júliusban megindul a kivitelezés – többek között erről tájékoztatta az érdeklődőket dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Áldozó Tamás polgármester, dr. Vaitsuk Mária, a városrész önkormányzati képviselője és Rádi Róbert városfejlesztési osztályvezető a ma esti lakossági fórumon.

Kövess minket

2,787RajongókTetszik
- Partnereink -

Legújabb cikkeink

Református énekek modern hangszerelésben

Különleges koncertnek adott otthont a Református Ótemplom ma délután. Az instrumentális zenét játszó Invocatio Mvsicalis együttes örvendeztette meg a zenebarát közönséget, akik modern hangszerelésben református zsoltárokat és énekeket játszottak.

Ellenzéki megemlékezés

A II. világháborút követő történések felidézésével kezdte megemlékező beszédét ma délelőtt a Magyar Pieta 1956 szobornál tartott hatpárti ellenzéki megemlékezésen Grőber Attila, a Jobbik-DK-MSZP-LMP-Párbeszéd-Momentum önkormányzati képviselője.

Egy jó ötlet, egy összefogó család és egy átgondolt támogatási program – Így született...

Csütörtökön tartotta a Pápához közeli Nagyalásonyban gazdálkodó Vándor család a Csillagkert Vendégház hivatalos átadóját, melyet egy speciális, mezőgazdaságot és vidékfejlesztést célzó európai uniós pályázati támogatás segítségével valósítottak meg 2020-ban.