29.9 C
Pápa
2021. június 17.

A város velünk épül

Megkezdődött az aszfaltozás a Juhar utcában

A következő napokban, ha az időjárás engedi folyamatosan dolgozik az aszfaltépítő géplánc a Juhar utca útburkolatának megépítésén. A finisher ma reggel kezdett a készülő körforgalom és a Yanfeng Kft. teherbejárata közötti szakaszon, félpályánként húzták be a kötőréteget, mintegy 2100 négyzetméter felületen, a már korábban megépített alsó aszfaltrétegre.

Készül a körforgalom

Reggel óta tart a Juhar-Bocsor-Nagysallói út kereszteződésében készülő körforgalom burkolatalapjának építése, a munkálatok idejére teljesen lezárták a csomópontot a járművek elől.

Elkészült a Gróf úti járdafelújítás

Áprilisban kezdődött meg a Gróf út páratlan oldalán a járda felújítása, a 45 millió forintot meghaladó értékű beruházáshoz a Belügyminisztérium pályázatán közel 30 millió forintot nyert el az önkormányzat. A munkálatok április elején kezdődtek meg és szakaszosan haladtak a Tizenegyedik utcától a Második utcai kereszteződésen túl található, magánerőből megépített új járdaszakaszig.

Új gyalogutak épülnek a Várkertben

Szeptemberben kezdte meg a Városgondnokság a térkőburkolatos járdák felbontását a Várkertben, s a munkát határidőre, szeptember végére el is végezték, a térkövek helyett apró zúzalékkal borított járófelületek maradtak a parkban.

Egy kis KRESZ-oktatás a telezöldes lámpákról

Október 1-jén léptek működésbe a jelzőlámpák a Somlai-Bocsor-Erkel utca kereszteződésében. Mivel a csomópont mérete nem tette lehetővé a kanyarodósávok kialakítását, így a köznyelvben telezöldes lámpának nevezett rendszer telepítése volt a megoldás a forgalom szabályozására és a kereszteződésen való áthajtás gyorsítására.

Kövess minket

2,507RajongókTetszik
- Partnereink -

Legújabb cikkeink

Emléktábla-avató a Fő téren

Mayer György posztógyáros, a pápai kőedénygyár egykori tulajdonosa, a Városi Tanács tagja és Zala (Mayer) György alsólendvai születésű szobrászművész tiszteletére emeltek emléktáblát ma délután a Fő tér 19. számú ház falán.

Tájékoztató földi szúnyoggyérítésről

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő kémiai szúnyoggyérítést végeznek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság koordinálásában. A kezelés pontos időpontja: 2021. június...

Legyél Te is rendőr!

Rendőrjárőr-képzésre várják az állampolgárok jelentkezését. A Rendőrség nappali rendszerű, 10 hónapos szakképzést indít 2021. szeptember 1-jén, melynek elvégzésével rendőrjárőr képesítést szerezhetnek a jelentkezők. A résztvevők...