25 C
Pápa
2022. június 29.

Kultúra

Kositzky Attila előadása a pápai repülőtérről

A magyar katonai repülés egyik elismert személyisége, Kositzky Attila nyugalmazott altábornagy tartott előadást az Országos Könyvtári Napok keretein belül a Jókai Mór Városi Könyvtárban.

Tavaszi szél a kastélykapu előtt

Többek között a Tavaszi szél vizet áraszt és a Csitári hegyek alatt című magyar népdalok fülbemászó dallamai is megszólaltak jazz stílusban az Esterházy-kastély kapuja előtti téren ma késő délután az Oláh Dezső Trió jóvoltából. Oláh Dezső jazz-zeneszerző és zongoraművész Magyarország egyik legtehetségesebb muzsikusa, aki együttesével először lépett fel Pápán a Térzene Program jóvoltából.

Ökojátszótér a Fő téren

Az égiek is hiányolták már a gyermekzsivajtól hangos városi rendezvényeket, talán ezért varázsoltak igazi későnyári időjárást a mai nap délutánjára, amikor a Gróf Esterházy Károly Múzeumnak köszönhetően újra múzeumi játszótérré alakult át a Fő tér.

Szomorú vasárnap a zsinagógában

Öt alkalommal lesz látható október 2-ától október 7-ig a pápai zsinagógában a Szomorú vasárnap című zenés színpadi játék a Pegazus Színház társulatának előadásában. A keserédes történetben a neves zeneszerző, Seress Rezső emlékezik vissza életének legfontosabb állomásaira, közben megszólalnak olyan örökzöld szerzemények - a címadó dal mellett -, mint a Fizetek főúr, Szeressük egymást, Nem az a fontos, hogy az ember hány éves című népszerű melódiák.

Romantikus krimiket ír

A tapolcafői származású Megyeri Judit alias Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza című kötetét mutatták be ma délután a városi könyvtárban.

Rendezvények a városi könyvtárban

Az október 5-étől 11-éig tartó Országos Könyvtári Napok eseményeit két fontos évforduló határozza meg, az egyik az Informatikai és Könyvtári Szövetség 30. születésnapja, a másik pedig az, hogy 15. alkalommal rendezik meg a könyvtári szakma legátfogóbb, legtöbb intézményt és résztvevőt megmozgató eseménysorozatát – hangzott el a Jókai Mór Városi Könyvtárban ma délelőtt megtartott sajtótájékoztatón.

Batthyány Lajosra és Daniel Defoe-ra emlékeztek a városbarátok

Immár többéves hagyomány, hogy az október 6-i nemzeti gyásznap előtt, a pápai központi megemlékezést megelőzően az „Elsősorban pápai” Városbarát Egylet koszorút helyez el a pápai Batthyány-reliefnél.

Minikoncertek az Esterházy-kastély udvarán

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága TérZene programjának keretein belül szombatonként minikoncereteket hallhatnak a zenekedvelők.

Újra Pápán muzsikált a Fesztiválzenekar

Három magyarországi zsinagógában ad hangversenyt szeptember végén és október elején a Budapesti Fesztiválzenekar, amelyet a tíz legjobb komolyzenei együttes között tartanak számon a világon. Városunkban az év egyik kulturális csemegéjének ígérkezett a világhírű muzsikosok szeptember 30-i hangversenye, amelyet a jelenlegi állapotában is gyönyörű pápai zsinagógában rendeztek szerda este.

„Ti az ígéret gyermekei vagytok”

Ma délelőtt tartották az Édenkert Pápai Református Óvoda befogadó istentiszteletét, melyen az új óvodásokat fogadta ünnepélyes keretek közt a gyülekezet. Az istentiszteleten Márkus Mihály vezető lelkipásztor hirdetett igét.

Kövess minket

3,520RajongókTetszik
- Partnereink -

Legújabb cikkeink

Baleset a 83-ason

Nem sokkal ezelőtt árokba hajtott és a tetejére borult egy személyautó a 83-as főút 36-os kilométere közelében.

Rangos atlétikaversenyt rendeznek városunkban

Július 2-án és 3-án a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ), a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj szervezőbizottsága, a Pápai Atlétikai Club (PAC) és a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) együttműködése nyomán nemzetközi atlétikaverseny helyszíne lesz Pápa.

Petőfi örök

Petőfiről, életének utolsó hónapjairól, napjairól, óráiról tartott előadást Rozgonyiné Csepregi Annamária tanárnő a Petőfi Városbarát Egylet legutóbbi összejövetelén. Az ülés helyszíne ezúttal is a katolikus iskola könyvtárterme volt.