9 C
Pápa
2021. január 23.

Kultúra

Romantikus krimiket ír

A tapolcafői származású Megyeri Judit alias Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza című kötetét mutatták be ma délután a városi könyvtárban.

Rendezvények a városi könyvtárban

Az október 5-étől 11-éig tartó Országos Könyvtári Napok eseményeit két fontos évforduló határozza meg, az egyik az Informatikai és Könyvtári Szövetség 30. születésnapja, a másik pedig az, hogy 15. alkalommal rendezik meg a könyvtári szakma legátfogóbb, legtöbb intézményt és résztvevőt megmozgató eseménysorozatát – hangzott el a Jókai Mór Városi Könyvtárban ma délelőtt megtartott sajtótájékoztatón.

Batthyány Lajosra és Daniel Defoe-ra emlékeztek a városbarátok

Immár többéves hagyomány, hogy az október 6-i nemzeti gyásznap előtt, a pápai központi megemlékezést megelőzően az „Elsősorban pápai” Városbarát Egylet koszorút helyez el a pápai Batthyány-reliefnél.

Minikoncertek az Esterházy-kastély udvarán

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága TérZene programjának keretein belül szombatonként minikoncereteket hallhatnak a zenekedvelők.

Újra Pápán muzsikált a Fesztiválzenekar

Három magyarországi zsinagógában ad hangversenyt szeptember végén és október elején a Budapesti Fesztiválzenekar, amelyet a tíz legjobb komolyzenei együttes között tartanak számon a világon. Városunkban az év egyik kulturális csemegéjének ígérkezett a világhírű muzsikosok szeptember 30-i hangversenye, amelyet a jelenlegi állapotában is gyönyörű pápai zsinagógában rendeztek szerda este.

„Ti az ígéret gyermekei vagytok”

Ma délelőtt tartották az Édenkert Pápai Református Óvoda befogadó istentiszteletét, melyen az új óvodásokat fogadta ünnepélyes keretek közt a gyülekezet. Az istentiszteleten Márkus Mihály vezető lelkipásztor hirdetett igét.

Macskafogótól a Rózsaszín párducig

Elegáns rézfúvósmuzsika töltötte be szombat kora este az Esterházy-kastély csodaszép kovácsoltvas kapuja előtti teret a Térzene Program jóvoltából. Az In Medias Brass együttes kis túlzással körbejárta már a fél világot, ezúttal Pápán hallhattunk tőlük felettébb nívós minikoncertet, amelyen főként népszerű filmslágereket játszottak.

Szőlőszemezgető

A Pannonia Reformata Múzeum Hajlék az örökkévalóságban című kiállítása három szinten közvetíti hitvalló üzenetét: szeretnék megszólítani a néprajz iránt nyitott látogatókat, a mélyebb teológiai...

Kövess minket

1,641RajongókTetszik
- Partnereink -

Legújabb cikkeink

Meggyőző játékkal nyert a Perutz FC

Harmadik felkészülési mérkőzésén gólnélküli első félidő után 3-0-ás győzelmet aratott a Perutz FC, mely a DAC és az ETO Akadémia után ezúttal a Csornával találkozott.

22. nap

Január 1-én kaptam meg a koronavírus elleni oltásomat és ennek örömére naplót indítottam, hogy mi történik velem nagyban és molekuláris szinten a következő 30...

Hétfőn kezdődhet a fakivágás az Esterházy úton

A tervek szerint hétfőn megkezdi a Városgondnokság a fakivágásokat az Esterházy úton. 26 fát távolítanak el, azokat, melyekről a tavalyi fakopp vizsgálat eredménye alapján a szakértő azt állapította meg, hogy megtartásuk jelentősen veszélyeztetheti az utcában élőket és ott közlekedőket. A fakivágások idején forgalomkorlátozásra kell számítani, mind a gyalogos-, mind a járműforgalom esetében.