3.6 C
Pápa
2021. október 25.

Közélet

Tízezer árvácska színesíti a közterületeket

Májustól szeptemberig 23 ezer egynyári virág díszítette a város közterületeit, helyükre többségében árvácskákat ültetnek ezekben a hetekben a Városgondnokság munkatársai.

Változik a közlekedés rendje az alsóvárosi temetőnél

Mindenszentek ünnepének idejére megváltozik a közlekedés rendje az alsóvárosi temetőnél - tájékoztatta a Médiacentrumot Szabó Péter rendőr főhadnagy, a Pápai Rendőrkapitányság kiemelt megelőzési főelőadója.

Szabálytalan csapadékvíz-bekötéseket keresnek

Tegnap óta a város több pontján feltűntek a Vízmű szakemberei, akik a szennyvízcsatornába füstöt vezettek, majd a környező utcák ereszcsatornáit kémlelve járták a közterületeket. A Médiacentrum utánajárt, milyen vizsgálatot végeznek.

300 millió forint kormánytámogatás pápai turisztikai fejlesztésekre

Még az idei évben 200 millió forinttal támogatja a magyar kormány a fürdőhotel építésének előkészítését és 90 millió forint forrást biztosít a Várkert Thermal Camping fejlesztésére – derült ki nem sokkal ezelőtt a Várkertfürdőben tartott sajtótájékoztatón, melyen jelen volt Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese is.

Folyamatosan emelkednek az esetszámok, rendkívüli szünet az egyik óvodában

Dr. Áldozó Tamás polgármester ma kora délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, a városban terjedő koronavírus-járvány miatt több intézményük is érintetté vált.

Bezárt a Szivárvány Óvoda

A Szivárvány Óvoda egyik dolgozójának koronavírus tesztje pozitív lett, ezért az érintett csoportban dolgozók, az oda járó gyermekek, valamint az óvoda teljes technikai személyzete karanténba került. Így azonban nem biztosítható az óvoda működése, ezért az Oktatási Hivatal október 27-étől október 30-áig rendkívüli szünetet rendelt el – tájékoztatta a Médiacentrumot Csákvári Judit, a Pápai Városi Óvodák intézményvezetője.

Baleset az Esterházy úton

A Médiacentrum információi szerint nemrégiben közlekedési baleset történt az Esterházy úton, melynek résztvevői egy kismotor és egy személyautó voltak. A helyszínelés jelenleg is tart, kérjük, az arra haladók fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Pápai származású diplomata a Krakkói Főkonzulátus élén

Dr. Gerencsér Tibort sokan ismerhetik városunkban, hiszen élete első 18 évét Pápán töltötte, ide járt általános iskolába és középiskolai tanulmányait is itt végezte. Az egyetemi évek, majd a munkája elszólították szülővárosából, sőt, egy időre az országból is, de mindig szeretettel gondol Pápára.

Baleset a Jókai utcán

A Médiacentrum információi szerint néhány perccel ezelőtt baleset történt a Jókai utca 63. szám közelében. A helyszínen torlódás, útlezárás nincs. Az arra haladók fokozott körültekintéssel közlekedjenek!

Változás a védőnői ellátásban

Az Anna tér 10. szám alatti védőnői körzet védőnői bizonytalan ideig nem nyújtanak személyes ellátást – tájékoztatta a Médiacentrumot Ujváry Hajnalka, Pápa Város Önkormányzatának Egészségügyi Alapellátási Intézete intézményvezetője, aki hozzátette, a védőnők a már ismert mobilszámokon munkaidőben elérhetők.

Kövess minket

2,804RajongókTetszik
- Partnereink -

Legújabb cikkeink

Erdei borítású futókör a Várkertben

Ma délután adta át az önkormányzat a sportolni vágyóknak a várkerti futópályát. A kis ünnepség után a futók azonnal ki is próbálták a mulcsos futókört, sokan több kilométert is megtettek az új sportlétesítményen, de a játszótéren lévők közül is többen beálltak egy-egy kör lefutására vagy a pálya körbesétálására.

Szilágyi góljával nyert a Perutz

A ZTE II. ellen is folytatta jó sorozatát a Perutz FC, mely egy küzdelmes mérkőzésen Szilágyi Adrián találatával 1-0 arányban nyert és sorozatban ötödik mérkőzésén maradt veretlen. A Perutz ezzel a sikerrel a kilencedik helyre zárkózott fel a tabellán.

Sudár Imrénét köszöntötték

Sudár Imréné Fódi Erzsébet 1931. október 23-án született Pápán. A köztiszteletben álló nyugalmazott pedagógust születésnapja alkalmából két volt tanítványa, dr. Áldozó Tamás polgármester és Unger Tamás alpolgármester is köszöntötte ma délután otthonában.