Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Tapolcafő Szolgálatáért Díjban részesült Kovács Etelka

Babos Petra | 2021.04.21.

A Tapolcafő Szolgálatáért Díjat először 2016-ban adták át. Az elismerés azon természetes személyeknek, gazdálkodó és civil szervezeteknek adományozható, akik a településrészért, annak közösségéért hosszabb időn keresztül jelentős, önkéntes tevékenységet végeztek, illetőleg szakmai, közéleti tevékenységükkel hozzájárultak a településrész ismertségének, jó hírnevének öregbítéséhez, közösségi életének és értékeinek gyarapításához.

Kovács Etelka nyugdíjas tapolcafői pedagógusnak 2020-ban ítélték oda a díjat, azonban a koronavírus-járvány miatt az átadásra eddig nem került sor. Az elismerést dr. Áldozó Tamás polgármester és Zsegraics Gyula önkormányzati képviselő ma délután adta át a díjazottnak.   

Dr. Áldozó Tamás polgármester elmondta, fontos, hogy a csatolt településrészek megőrizzék önállóságukat, s ennek vannak olyan eszközei, amelyekkel ezt ki is lehet fejezni. Ilyenek például a falunapok és az, hogy helyben elismerik a rendkívüli teljesítményeket. Így alapították meg a Tapolcafő, a Kéttornyúlak és a Borsosgyőr Szolgálatáért Díjat. A településrészi tanácsadó testületek tehetnek javaslatot a kitüntetendő személyekre.

– Sokan vannak ezen a városrészen, akik tettek a településükért, ezt a helyi emlékezet számontartja, s amikor lehetőség van erre, akkor elismerik őket. A mostani javaslatot is egyhangúlag támogatta a képviselő-testület. A mai napon adtuk át Kovács Etelkának a Tapolcafő Szolgálatáért Díjat – zárta gondolatait a polgármester.

Zsegraics Gyula önkormányzati képviselőtől megtudtuk, egyöntetűen Etelka nénit javasolták a kitüntetésre.

– Etelka néni alapító tagja az énekkarnak és a nyugdíjasklub valamennyi rendezvényén aktívan részt vesz. A településrész megemlékezéseinek, összejöveteleinek rendszeres látogatója. Sokat dolgozik a helyi közösségért. A nyugdíjas tanítónő Tapolcafőért és a lakosságért végzett kiemelkedő munkája, valamint a településrész közösségi életének, értékeinek gyarapítása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat – tudtuk meg Zsegraics Gyulától.

Etelka néni meghatottan vette át a kitüntetést, s elmondta, nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy őt tartották erre érdemesnek. Mint mondta, a kórus munkájában a továbbiakban is szívesen részt vesz.


  • Friss hírünk
    ZENE

    Új „szerepben” a kolumbiai művész…

    A kolumbiai énekes/színész, Maluma (1994) múlt héten...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: