Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

A vízbázison és a tanösvényen tettek látogatást az Édenkert óvodások

Babos Petra | 2021.04.27.

Az Édenkert Pápai Református Óvodában zöld óvodaként kiemelt fontosságú a gyermekek környezettudatos nevelése. Az idei évben ugyan több ehhez kapcsolódó rendezvény  elmaradt, de a hagyományos Happy Napra rajzokat készíthettek a kicsik, a Föld napján pedig facsemetét és bokrokat ültettek az intézmény udvarán. A mai és a holnapi napon a Víz világnapján elmaradt kirándulásukat pótolják be, vagyis a tapolcafői vízbázison és a tanösvényen tesznek látogatást az ovisok.

Tunnerné Buzás Éva óvodavezető elmondta, a gyerekek nagyon örültek, hogy kilátogathattak a tanösvényre.

– A víz hatalmas érték. A kicsik ebből még keveset értenek meg, de azt tudják, hogy óvni, vigyázni kell rá. A tapolcafői látogatást a Víz világnapján szerettük volna megvalósítani, ám a járványhelyzet miatt el kellett halasztani a kirándulást. Úgy gondoltuk, hogy ezt a programot mindenképpen megvalósítjuk,  így esett a választás a mai és a holnapi napra. Nagy segítségünkre volt Szili Ágnes, a Pápai Vízmű laboratóriumvezetője, aki minden évben végigkalauzol minket a szennyvíztelepen vagy éppen a vízbázison – tudtuk meg az óvoda vezetőjétől.

A kirándulás során az ovisok megkóstolták a friss, hideg forrásvizet, amit ízletesnek tartottak. Ezt követően végigsétáltak a tanösvényen a tavaszi időben.


  • Friss hírünk
    ZENE

    Új „szerepben” a kolumbiai művész…

    A kolumbiai énekes/színész, Maluma (1994) múlt héten...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: