Mi beoltattuk magunkat

832
Fotó: Médiacentrum

A Médiacentrum munkatársaiként a koronavírus-járvány kezdete óta rendszeresen hírt adunk a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről, nyomon követjük az adatok alakulását, naprakész információkkal szolgálunk a nézőknek és az olvasóknak a védekezéssel kapcsolatosan. Mindeközben tudósítunk a város és környéke aktuális eseményeiről, bemutatunk érdekességeket, fontos eredményeket. Munkánk során számtalan helyszínen járunk és sok emberrel találkozunk. Kollégáink közül szinte mindenki megkapta már legalább az első oltását, most elmondjuk olvasóinknak, miért tartottuk ezt fontosnak.

Varga Andrásnak több oka is volt arra, hogy beoltassa magát. Egyrészt azért tartotta ezt lényegesnek, mert ő már átesett a betegségen és tudja, hogy milyen komoly tünetekkel jár a koronavírus. S bár már hónapokkal ezelőtt meggyógyult, még mindig vannak kellemetlen utóhatásai a betegségnek, így az ízek és a szagok, illatok érzékelése még mindig nem tért vissza teljesen. Emellett az is szempont volt számára, hogy a nagyfia Svédországban dolgozik és nyáron szeretnék meglátogatni. Ezért a háziorvosával egyeztetve a Pfizer-oltás mellett döntött, mivel azt nagy valószínűséggel elfogadják Nyugat-Európában is. Az első oltást néhány héttel ezelőtt kapta meg és egy kis izomfájdalmon kívül nem tapasztalt különösebb oltási reakciót.

Huszár Hajnal úgy gondolja, hogy ebben a helyzetben el kell hinnünk azt, hogy nincs más védekezési mód, mint az oltás. Mint mondta, mindenki, aki felelősségteljesen gondolkodik önmagáról és a környezetéről, kéri az oltást. Neki a családjában és a közvetlen ismeretségi körében többen is vannak, akik átestek a betegségen, voltak köztük, akik súlyos állapotba kerültek és sajnos haláleset is történt. Ő már megkapta mindkét Szputnyik-oltást. Az első után enyhe oltási reakciói voltak, a második jobban megviselte, erős izomgyengeséget és fejfájást tapasztalt, de ezek a tünetek 24 óra alatt elmúltak.  A kórházi oltóponttal kapcsolatban nagyon jó tapasztalatai vannak, nagyon szervezetten és gyorsan zajlott az oltás.

Hencz Péter családja decemberben átesett a betegségen és ez a rossz tapasztalat ösztönözte arra, hogy beoltassa magát. Emellett az is fontos volt számára, hogy így találkozhattak az idősebb hozzátartozóikkal is. Ő is megkapta már a Szputnyik-oltás mindkét adagját. Hangsúlyozta, hogy neki van összehasonlítási alapja, hiszen tudja, hogy milyen betegnek lenni és tapasztalta az oltási reakciókat – izomfájdalmat, fejfájást –  is, de egyértelmű, hogy a betegség sokkal rosszabb volt. Péter szintén a kórházi oltóponton kapta meg az oltásokat és csak jó tapasztalatokról tud beszámolni a tömeges oltás lebonyolításával kapcsolatban.

Legfiatalabb kollégánk, Pintér Ádám volt, aki elsőként kapott oltást közülünk. Őt a háziorvosi rendelőben oltották AstraZeneca-oltóanyaggal. Ő úgy gondolja, a fiataloknak is nagyon fontos lenne felismerniük, hogy nekik is szükségük van az oltásra, hiszen egyre többször hallhatunk arról, hogy a fiatalabb korosztályhoz tartozók is komoly tünetekkel kerülnek kórházba. Véleménye szerint saját egészsége és a környezetében élők védelme miatt is fontos, hogy beolttatta magát. Ő az első oltás után tapasztalt oltási reakciókat, izomfájdalmat, fejfájást, emellett néhány napig hőemelkedése volt és gyengének érezte magát. A második oltását június elején kaphatja meg, szintén a háziorvosi rendelőben.

Gulyás Attila a Szputnyikkal oltott kollégák táborát erősíti. Túl van már mindkét oltáson és különösebb oltási reakciót egyik alkalommal sem tapasztalt. Számára nem volt kérdés, hogy olttasson-e, mint mondja, nagyon sok helyen megfordul munkája során, sok emberrel kerül kapcsolatba, így saját egészsége és a másokért érzett felelősség miatt is fontosnak érezte az oltást.

Nyéki Tamás a Médiacentrumban végzett munkája mellett a Mária Rádió önkéntese is. Munkája során sok emberrel találkozik, akik közül sokan a leginkább veszélyeztetett korosztályba tartoznak. Családja és környezete védelme érdekében nem is volt kérdés számára, hogy regisztrál az oltásra. Ő a Szputnyik-oltás első adagját már megkapta és oltási reakcióként az oltás helyén fájdalom jelentkezett és néhány napig hőemelkedése is volt, de ezek egy héten belül elmúltak.

Babos Petra azért döntött az oltás mellett, mert a családjában volt koronavírusos megbetegedés. Mivel a munkája során ő is sok emberrel találkozik, fontosnak tartotta, hogy saját magát és másokat is védjen az oltás által. Petra is Szputnyik-oltást kapott a kórházi oltóponton, ahol mindenki nagyon kedves volt és minden gördülékenyen ment. Oltási reakcióként hőemelkedést és fejfájást tapasztalt, de ezek csak rövid ideig tartottak.

Molnár-Horváth Anett a saját és családja védelme érdekében oltatta be magát és azért, hogy idős szüleihez nyugodtan mehessenek látogatóba és ne kelljen aggódni a fertőzés veszélye miatt. Emellett úgy gondolja, hogy felelős állampolgárként kötelessége volt beoltatni magát. Ő karácsony előtt regisztrálta az egész családot és március közepén a háziorvosától kapta meg édesapjával és testvérével egy napon az AstraZeneca első oltását. Neki nagyon komoly oltási reakciói voltak: magas láz, hidegrázás, erős fejfájás, melyek másnapra elmúltak. Mindennek ellenére úgy gondolja, hogy ez a kellemetlenség semmi ahhoz képest, amit a koronavírusos megbetegedés okozhat.

Meleg Andrea elsősorban a szüleire való tekintettel döntött az oltás mellett, akik a leginkább veszélyeztetett korosztályhoz tartoznak. Emellett már nagyon szeretné, ha az életünk visszaállna a megszokott kerékvágásba és úgy gondolta, azzal, ha beolttatja magát, a környezetében élő embereknek és magának is biztonságérzetet adhat. Már mindkét Szputnyik-oltást megkapta, kellemetlen tapasztalatai annak ellenére sincsenek, hogy mindkét oltásnál tapasztalt oltási reakciókat, de úgy gondolja, hogy ez még mindig jobb, mint esetleg elkapni a betegséget.

S végül álljon itt személyes véleményem is. Családtagjaimmal az év elején regisztráltunk oltásra és nagyon vártuk, hogy mikor kerülhetünk sorra. Elsősorban a családom védelmében, de a médiában és szociális területen végzett munkám miatt is fontosnak éreztem, hogy beoltassam magam. Sajnos a közvetlen környezetemben, számomra fontos emberek közt is van, akit elveszítettünk a koronavírus-járvány miatt. A kórházi oltóponton néhány héttel ezelőtt kaptam meg az első Pfizer-oltást. A kórházban a belépéstől a regisztráción át az oltóorvosig mindenki nagyon kedves és figyelmes volt, rendkívül gördülékenyen zajlott minden. Enyhe oltási reakciókat tapasztaltam az oltást követő 24 órában, de ezekre felkészítettek az oltást követően kapott tájékoztató során.

A Médiacentrumban tehát hamarosan elérjük a 100 százalékos oltottságot. Mi, akiknek beszámolóit az imént olvashatták, beoltattuk magunkat és reméljük, hogy egyre többen lesznek, akik hasonlóan fontosnak tartják ezt.          

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!