Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Ültetik az egynyári virágokat

Huszár Hajnal | 2021.05.04.

Hétfő reggel, a Fő tér nyugati oldalán kezdte meg a Városgondnokság az egynyári virágok ültetését az ágyásokba. Az idén 19 ezer virágos növénnyel díszítik a közterületeket, hat évvel ezelőtt ez a szám 34 ezer volt. Az elmúlt években a virágágyások száma és területe jelentősen megnövekedett, ám a sok évelő, rózsa és virágzó cserje biztosítja, hogy a sokkal kevesebb egynyári virág ellenére is színesek, hangulatosak, díszesek legyenek az ágyások – magyarázta Bakó István igazgató.

Az idei évben a tavalyihoz hasonló virágokat vásárolt a Városgondnokság, most is vízvirágokat ültettek az OTP melletti sorra, de számos más növény is díszíti majd a belvárost.

– Zöld batáta, muskátli, szalvia, celosia, begónia – többek között ilyen virágok kerülnek az ágyásokba – mondta el Németh Kornél, a Városgondnokság kertészmérnöke. Hozzátette, egyes fajták, mint például a vízvirág, igényes, gyakori öntözést kíván, más fajták kevesebb törődéssel is beérik. Az ültetésnél a legfontosabb, hogy megfelelő távolságra kerüljenek egymástól a növények, így nem nőnek egymásra, ugyanakkor az ültetési mélység is fontos, mert a túl mélyre ültetett virágtövek hajlamosak a rothadásra. A szép látványról a kimért tőtávolság gondoskodik, így az ágyásokat zsinórozzák, a növényeket pedig kötésbe ültetik – tudtuk meg a szakembertől.

A 19 ezer növénynek májusban a helyére kell kerülnie, amit később ültetnek, az már nehezebben fejlődik. Ez viszont azt jelenti, hogy napi 1200 virágot kell földbe helyezniük a Városgondnokság munkatársainak. Ültetés előtt felássák, gereblyézik az ágyásokat, a beültetett növényeket pedig azonnal öntözik. A Fő tér után a Március 15. téren, a Gróf úton, a sportcsarnok és a színházépület előtt dolgoznak majd, ezt követően pedig a város többi virágágyását is beültetik.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: