Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Történelmet írtak ma az érettségizők

Babos Petra | 2021.05.05.

A tegnapi matematika után a történelemérettségivel folytatódott a tavaszi vizsgaidőszak.  A középszintű írásbeli 180 percig tartott, a diákoknak egy központi feladatsort kellett megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, a második szöveges, kifejtendő feladatokból állt. A diákok idén az athéni demokráciával, a középkori építészettel és Mátyás uralkodásával kapcsolatos feladatot is kaptak a középszintű történelemérettségi első, rövid feladatokból álló részében,  ezenkívül előkerült a feladatok között a második világháború, a Horthy-korszak és a Kádár-korszak is. A témák között szerepelt Németország újraegyesülése és a mai magyar politikai intézményrendszer is.

Hírportálunk a Petőfi Sándor Gimnázium igazgatóját és érettségizőit kérdezte a történelemérettségi tapasztalatairól.

Bognár Anita, a Petőfi Sándor Gimnázium intézményvezetője elmondta, a történelemérettségi zavartalanul lezajlott. Az iskolában történelemből közép- és emelt szinten vizsgáztak a maturandusok. Középszinten 73 tanuló, emelten 34 diák adott számot a történelem tudásáról.

– A Petőfiben szervezték meg az emelt szintű történelem érettségit is, melyen saját diákjainkon kívül más pápai középiskolák végzősei is vizsgáztak. Nálunk, a két tanítási nyelvű osztályban a diákok választhatnak, hogy magyar vagy angol nyelven érettségiznek történelemből. A két tannyelvűsök döntő többsége az angol nyelvű történelemérettségit választja. Így volt ez az idén is, az érintett osztály tanulóinak kétharmada vizsgázott történelemből angolul, melyet szintén az iskolánkban írtak, míg azok, akik emelt szinten, angol nyelven érettségiztek ebből a tantárgyból, Veszprémben tették le a történelemérettségijüket – tudtuk meg Bognár Anitától, aki hozzátette, a pedagógusaik igyekeztek felkészíteni az érettségizőket a vizsgáikra.

– Nem volt jelenléti oktatás az elmúlt hónapokban, ez megnehezítette a felkészülést a diákoknak, de a tanárok helyzete sem volt könnyű. A tavalyi évben sok tapasztalatot szereztünk a digitális oktatás során, melyeket felhasználva hatékonyan tudtuk felkészíteni a tanulókat. Januártól kezdve tanórákon kívüli konzultációs lehetőséget biztosítottunk az érettségizőknek, így plusz segítséget nyújtottunk a felkészülésben. Pedagógusaink igyekeztek minden segítséget megadni a diákoknak, gyakorolták a típusfeladatokat, készültek az esszéírásra is, ami sok pontot ér a vizsgán – fűzte hozzá.

Németh Eszter 12. A osztályos diák elmondta, úgy érzi, egészen jól sikerült a mai vizsgája. Szerinte az első rész feladatai trükkösek voltak, de az esszéírás jól ment, könnyűek voltak a témák. Nagy segítségére volt a történelematlasz, amiből sok információt tudott használni.

– Nem volt egyszerű a felkészülés az érettségire az online térben. A tanáraink sokat segítettek nekünk. A történelemórákon kívül volt külön felkészítő óránk is, ami nagy segítséget jelentett mindenkinek – tudtuk meg Németh Esztertől, aki a matematikaérettségitől tartott a legjobban, úgy érzi, nehéz volt.  Eszter hétfőn emelt szinten vizsgázatott magyarból, holnap pedig angolból középszinten ad számot a tudásáról.

Fleck Krisztina 12. A osztályos tanuló nem ilyen jellegű témákra számított történelemből.

– Az esszék nem okoztak gondot. A török hódoltságról és a Szovjetunióról írtam. Az atlasz nagy segítséget jelentett számomra. Az első rész nem volt könnyű, ott nem olyan témákat kaptunk, mint amilyeneket szerettem volna. Ettől függetlenül bízom benne, hogy az elvárásaimnak megfelelő jegyet kapok – mondta Fleck Krisztina, aki szerint eddig a magyar  volt a legkönnyebb, a matek viszont nagyon nehéznek tűnt. Az érettségiző diáklány kiemelte, a tanáraik sokat segítettek, ám a tantermen kívüli oktatás során sokkal nehezebben ment a tanulás, mintha jelenléti oktatásban vettek volna részt az órákon.

Ősz Adrián 12. A osztályos diák középszinten érettségizett történelemből. Mint mondta, szerencsére nem volt nehéz a feladatsor, úgy érzi, a maximumot hozta ki magából. Adrián szerint a matematika nehéz volt, könnyebbre számítottak, a feladatok között sok volt a meglepetés. A tanáraik az elmúlt hónapok során is segítőkészek voltak, mindent megtettek azért, hogy fel tudjanak készülni a vizsgákra.

A fiatalember jövő héten biológiából, majd fizikából érettségizik emelt szinten.

A végzősök holnap angol, pénteken német nyelvből adnak számot tudásukról.


  • Friss hírünk
    ZENE

    A nyelvi határokat átlépő popdíva

    A flamand és szicíliai felmenőkkel rendelkező kanadai énekesnőt, Lara...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: