Hamarosan kész a kávézó

1491
Fotó: HuHa

Még néhány szerelvényt kell elhelyezni, apróbb festési hibákat kijavítani és a várkerti kávézó építési munkálatai befejeződnek – tudtuk meg a minap Fülöp Lászlótól, a kivitelező Bótakő Kft. építésvezetőjétől. A megújuló Várkert egyik új létesítménye a Szent István úti lépcsőtől balra, a szintén kész közeli állapotban lévő játszótér szomszédságában található.

A 150 négyzetméter alapterületű vendéglátóegység oldalfalai bambuszmintás látszóbetonból készültek, parkra néző homlokzata pedig hatalmas üvegfelületekből és thermowood faburkolatból áll. Az épület különlegességét az adja, hogy az üvegportál egy faburkolatos csúszókapuval teljesen lezárható.  Az épülethez bangkirai színű WPC burkolatú terasz csatlakozik, ez is elkészült már.

Az épületbelsőben a hosszúkás vendégtérben kap majd helyet a pult – amihez konyha, tároló és egyéb kiszolgálóhelyiségek csatlakoznak –, valamint itt is lesznek asztalok a vendégek számára. A falakat fehérre festették, a padlót 20×120 centiméteres barna burkolat fedi. A kávézóban egy folyamatos üzemeltetésre alkalmas vizesblokkot is kialakítottak, itt női, féri és mozgáskorlátozottak számára készült mosdók találhatók, melyek specialitása az, hogy nemcsak a kávézó irányából, de az épületen kívülről is megközelíthetők. Ugyancsak fontos, hogy a kivitelezők egy gyermekpiszoárt is beépítettek, hiszen a szomszédos játszótér színvonalas kiszolgálásához erre is szükség van.

– Mindenkit várunk a Várkertbe, így ügyeltünk arra, hogy minden látogató számára megfelelő kiszolgálóegységet építsünk – magyarázta dr. Áldozó Tamás polgármester, aki hozzátette, nemcsak a Várkertben, de következetesen a többi játszótéren is biztosítják mosdóhasználat lehetőségét, ami jelentősen javítja a komfortérzetet. Ez a Fő téri játszótér esetén már megvalósult, de lesz ilyen a Schwenczel réten is.

A várkerti kávézó hátsó traktusában található az a fém kapu, melyen keresztül a vizesblokk megközelíthető a vendéglátóhely zárvatartása idején is, de egy raktározási célokat szolgáló részt is kialakítottak a támfal és az épület között.

A várkerti kávézó megnyitásával kapcsolatban a polgármester elmondta, az épület műszaki átadás-átvétele után még a berendezések beszerzése következik, ami az üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. feladata és nekik kell majd megtalálniuk a létesítmény működtetőjét is. A cég pályázatot ír ki a várkerti és a kastélyban lévő kávézó működtetésére, sőt akár ezzel együtt a külső-várkerti vendéglátóhelyet működtető vállalkozó személyére is.

A Várkertnek ezen a részén tehát a korosztályos játszótér mellett egy kávézó is várja majd a látogatókat, kikapcsolódni vágyókat, de az önkormányzatnak még egy fejlesztési terve is van a közvetlen környezettel: a Bakonyérre terveznek egy új hidat építeni, mely a Várkert út vége és a Szent István út felől is biztosítja majd a park megközelítését. Mint azt Albert Henriettától, a városfejlesztési osztály beruházási ügyintézőjétől megtudtuk, a híd gyalogos és kerékpáros közlekedésre készül és hasonló lesz a már meglévő várkerti hídhoz. Helyének pontos kijelöléséhez az itt lévő közműveket és az itt álló platánfát is figyelembe kell venni, továbbá a Bakonyér kezelőjével, a vízügyi igazgatósággal kell egyeztetni. Ezt követően készülhetnek a tervek, majd a kivitelezés. Hogy ez pontosan mikor lesz, még nem tudni, az azonban biztos, hogy pénzügyi akadálya nincs annak, hogy akár még az idén elkészüljön az új híd, hiszen az önkormányzat következő költségvetés-módosítási tervei között szerepel a tervezett 27 milliós tétel.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!