Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Gólyalábas akrobatikus műsor a Fő téren

Babos Petra | 2021.06.13.

A Kócos Artista Társulat tagjai ma ismét egy igazán különleges produkcióval szórakoztatták a közönséget. Gólyalábas műsorral lepték meg a nagyérdeműt a Fő téren, a késő délutáni órákban. A lélegzetelállító összeállítás előtt a gólyalábakon járó Langaléta Garabonciások ejtették ámulatba a tér közönségét.

Csepi Márton, a Kreatív Kráter Kör tagja a Médiacentrumnak elmondta, nem először járnak Pápán, hiszen már többször is megörvendeztették a közönséget tűzzsonglőr vagy éppen gólyalábas produkciójukkal.

– Tegnap a cirkuszművészet összes jelentősebb ágát érintettük előadásunkkal. A mai napra A Föld felett című előadásunkat hoztuk el, amely a gólyalábas akrobatikának az alapját alkalmazza. Ez egy újszerű technika, tudtommal ezt Magyarországon rajtunk kívül még senki sem csinálja, de a világon is kevesen. A klasszikus gólyalábazás a legősibb utcai műfaj, a páros akrobatika pedig egy teljesen modern mozgásművészeti irányzat. Az előadás az együtt fejlődést járja körbe. A mottója, hogy egyedül gyorsabban halad az ember, de együtt magasabbra jutunk – emelte ki Csepi Márton, aki hozzáfűzte, rengeteg fellépésük van világszerte, ám a járványhelyzetben az előadásaik elmaradtak.

– Nem volt könnyű a helyzetünk, de igyekeztünk karbantartani magunkat a pandémia idején is. Reméljük, hogy most már minden rendben lesz, és ismét visszatér a régi életünk, mehetünk fellépésekre – tudtuk meg a művésztől, aki elmondta, a pápai gyerekek és felnőttek egyaránt együttműködőek voltak. Jó volt a Fő téren játszani, de ehhez a hatalmas tér és a jó közönség is hozzájárult.

Az előadás után ismét a játékoké volt a főszerep, a gyerekek örömmel és önfeledten szaladtak vissza és folytatták a mókát.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: