Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Petíció az agráriumért

Pintér-Papp Eszter | 2021.06.21.

– Néhány héttel ezelőtt zajlott az úgynevezett szuper trialógus, amikor az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács összegyűlt, hogy a közös agrárpolitika következő időszakáról megegyezzenek. Itt egy példátlan esetnek lehettünk tanúi, hiszen a 27 agrárminiszter egy emberként állt fel a tárgyalóasztaltól, ugyanis olyan elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan tervekkel állt elő a Bizottság, illetve a Parlament, amely a magyar és az európai agráriumot romba döntené – mondta ma délelőtti sajtótájékoztatóján Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, aki azt is hangsúlyozta, mindez a gazdák mellett valamennyi háztartást is érintené, hiszen jelentős áremelkedést hoznának magukkal a tervezett intézkedések.

A döntéshozók úgy lehetetlenítik el az európai gazdálkodókat, hogy emellett az import élelmiszereket, melyeknek nyomonkövethetősége nem biztosított, tárt karokkal várják.

– Ezért azt gondoljuk – mondta a NAK elnöke -, hogy ezzel a vágyvezérelt ötlethalmazzal nem lehet mit kezdeni, ezt nem szabad az Európai Tanácsnak elfogadni. Fontos, hogy az agrárminiszterek kitartsanak amellett, hogy Európának szüksége van a vidékre, szüksége van a gazdálkodókra és az elérhető árú, jó minőségű élelmiszerekre.

Győrffy Balázs hangsúlyozta, arra kérnek mindenkit, hogy az agrarpeticio.hu oldalon aláírásával támogassa a kezdeményezésüket annak érdekében, hogy az elkövetkező időszakban is legyen Európában jó minőségű élelmiszer, megfizethető áron.

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő ma délelőtt írta alá a petíciót és maga is a petíció aláírására buzdított mindenkit, kérve, hogy csatlakozzanak ahhoz a több ezer emberhez, akik ezt ma reggelig már megtették, hiszen ezzel támogathatják a hazai agráriumot.       





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: