Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Elkezdődött a Perutz nyári felkészülése

Haraszti Gábor | 2021.06.28.

Ma délelőtt fizikai felmérésekkel, erősítéssel, több próbajátékossal megkezdte a nyári felkészülést a Perutz FC. A csapat az öthetes felkészülés során a tervek szerint öt edzőmérkőzést játszik.

Közel egy hónap elteltével találkozott ismét a keret a stadionban, majd a játékosok Weitner Ádám irányításával a külső-várkerti futópályára mentek, ahol a futófelméréseket el tudták végezni. A közös bemelegítés után több csoportban rótták a nagy köröket a labdarúgók, akik alaposan elfáradtak a délelőtt végére, hiszen minden alkalommal meghatározott köridőn belül kellett célba érniük.

– Nem a nulláról indultunk, a játékosok ugyanis két hétre szóló egyéni edzéstervet kaptak, amit mindenkinek el kellett végezni – mondta a Perutz vezetőedzője. – Elégedett vagyok a látottakkal, mindenki mindent megtett, hogy minél jobb képet alakítson ki magáról. A hét további részében is ez várható, azért dolgozunk, hogy megteremtsük az alapot a további munkához, jövő hét közepén pedig már meccset játszunk.

A játékosmozgással kapcsolatban Glatz Lajos ügyvezető elmondta, több labdarúgóval is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, konkrétumok a hét második felére várhatóak. Koronczai Benjamin, Baldauf Konrád, Kiss Ádám és Dóczi Krisztián után Illés Bence is távozott, aki kölcsönjátéka lejártát követően visszatért Szombathelyre. A csapathoz kapcsolódó hír, hogy Weitner Ádám segítője Lazar Stanisic lett, a kapusedzői feladatokat továbbra is Pánczél Roland látja el.

A klub a tervek szerint öt edzőmérkőzést játszik, az elsőt július 7-én 10 órai kezdéssel hazai pályán, az ellenfél az RKSK lesz. A felkészülési mérkőzések menetrendje:

Július 7. 10:00 Perutz FC – RKSK

Július 10. 11:00 Perutz FC – Mohács

Július 17. 11:00 Csorna – Perutz FC

Július 21. 11:00 Perutz FC – Csákvár

Július 24. szervezés alatt





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: