Négy játékost igazolt a Perutz FC

881
Fotó: Haraszti Gábor

Kapust, védőt, középpályást és támadót is igazolt a felkészülés második hetét kezdő Perutz FC, mely szerdán délelőtt a szintén harmadosztályú Rákosmente ellen játssza első edzőmeccsét.

Napi egy edzéssel, sok futással és erősítéssel telt a pápai csapat első hete, mely Weitner Ádám vezetőedző elmondása alapján nagyon jól dolgozott.

– A hozzáállással, az öltözői hangulattal és a csapatkohézióval is elégedett vagyok, a srácok remekül dolgoztak, le a kalappal előttük – értékelte az első hetet Weitner Ádám. – Nem könnyű a fiúknak, mert más jellegű munkát kell végezniük, mint eddig, de nem panaszkodnak, teszik a dolgukat, mert tisztában vannak azzal, hogy most alapozzuk meg azokat a dolgokat, amikre majd építhetünk a bajnokság során. A szerdai meccsen a hozzáállást, a szervezettséget és nyilván az egyéneket is figyelni fogom, ideértve a fiatalokat is, mindenki meg fogja kapni a meccsterhelést.

A keretet az első héten több poszton is sikerült megerősíteni, Zsirai Martin ugyanis visszatért az NB II-es Kaposvártól, mellette a 38 esztendős kapus, Dénes Zsolt is elkötelezte magát a klubhoz. Szintén Pápán folytatja a 29 esztendős középpályás, Köles János, ő legutóbb a Ménfőcsanakot erősítette, ahol 13 találkozón volt a pályán. A negyedik nyári igazolás Oláh László Dávid, a 26 esztendős csatár békéscsabai nevelés, a 2018/2019-es szezonban Ajkán 19 gólt lőtt. A legutóbbi szezonban a végül ezüstérmes Mosonmagyaróvárt erősítette, tíz meccsen két gól fűződik a nevéhez. 

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!