Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Grőber Attila a testületi ülésről

Babos Petra | 2021.07.07.

A múlt heti képviselő-testületi ülés kapcsán tartott ma délután sajtótájékoztatót Grőber Attila, a Jobbik – DK – MSZP – LMP – Párbeszéd – Momentum pártszövetség önkormányzati képviselője.

A képviselő elsőként az alapellátási intézet beszámolójáról szólt.

A beszámolóból kiderült, hogy az intézet súlyos és komoly gondokkal küzd. Ezek nem új keletűek. Én a humánerőforrás kérdését emelném ki. Pápán hat gyermekorvosi és tizenkét felnőtt háziorvosi körzet van, ezekből a gyermekorvosi körzetekből kettő tartósan betöltetlen, a felnőtt körzetek közül pedig háromnak tartósan nincs gazdája. A problémafelvetésre mi kétféle választ kaptunk az elmúlt időszakban. Az egyik, hogy ez nem helyi különlegesség, így van ezzel más város is. A másik pedig, hogy a Fidesz sokat tett a probléma megoldása érdekében – emelte ki Grőber Attila, majd hozzátette, tényszerűen nem igaz az az állítás, hogy Veszprém megyében általános jelenség lenne a betöltetlen háziorvosi körzetek nagy száma, majd az Alapellátási Igazgatóság honlapján talált június 1-jei adatokat idézte, miszerint Pápa az egyetlen olyan város, ahol több mint egy betöltetlen körzet van, és városunkban van olyan körzet, amelyik 2010 óta tartósan betöltetlen.

Grőber Attila a mai napon önálló képviselői indítványt nyújtott be üres háziorvosi praxisok betöltésének reményében. Ennek kapcsán hangsúlyozta az ösztöndíjrendszer kialakítását, a háziorvosi gyakorlóhely létesítését, majd kitért arra, hogy már a rezidensképzés alatt is biztosítsanak ösztöndíjat, valamint nyújtsanak letelepedési támogatást azoknak a háziorvosoknak, akik már rendelkeznek más városban praxissal, de szívesen jönnének városunkba.

Az ellenzéki képviselő ezt követően a költségvetésről beszélt. Elmondta, nem lát a számokban drámai problémát, ám veszélyforrásokat igen.

– Az egyik, hogy a költségvetés olyan bevételekre számít különböző javak értékesítéséből, amelyeknek eddig csak egy része folyt be. A másik, hogy a 2019-es évhez képest az iparűzési adó 2 milliárd forintos bevételi összege most csak 1,3 milliárd forint. A központi költségvetésből érkező kompenzáció pedig csak 350 millió forint. A másik veszély az, hogy a beruházások tekintetében drámaian drágulnak az építőanyagok – mondta Grőber Attila. Elmondta azt is, hogy a költségvetéshez négy módosító indítványt nyújtott be, ezek mind az ott élők kérésére történtek. A Huszár lakótelepi orvosi rendelő előtti terület rendbetétele, a Pápai Szakképzési Centrum és a Türr István Gimnázium kollégiuma előtti parkoló rendezése, egy minijátszótér kialakítása a Huszár lakótelepen és az Egressy Béni utca és a Huszár lakótelep közti területen parkolóhelyek kialakítása. A polgármesteri hivatal munkatársai konkrét tervet és költségvetést készítenek, s ezt követően a javaslatok ismét a testület elé kerülnek tárgyalásra.

A sajtótájékoztatón szó esett még a gazdasági társaságok beszámolójáról. A képviselő kiemelte, négyből három esetében az adózott jövedelem mínusz lett.

– A legnehezebb helyzetben a Pápai Termálvízhaszonsító Zrt. van. Azonnali beavatkozásra lenne szükség az önkormányzattól, a magyar államtól és a helyiektől, akiket arra buzdítok, válasszák a pápai fürdőt, s vegyék igénybe szolgáltatásaikat – emelte ki.

Grőber Attila végül a közterületen elhelyezett térfigyelő kamerarendszert említette. Arra kéri a pápaiakat, mondják el ötleteiket, javaslataikat, hová helyezzenek el kamerákat.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: