Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Svéd katonazenészek a Fő téren

Pintér-Papp Eszter | 2021.07.07.

Hosszú hónapokon keresztül nélkülöznünk kellett a közösségi rendezvényeket, ám a korlátozó intézkedések feloldását követően a Jókai Mór Művelődési Központ munkatársai rövid időn belül változatos programkínálatot állítottak össze. Igazán sikeres nyitánya volt a rendezvényszezonnak a Játék 3 nap 3 helyszínen rendezvénysorozat, aztán az elmúlt vasárnap fiatal operaénekesek kalauzolták a vígoperák világába a Fő téren összegyűlt zenekedvelő közönséget, most pedig a Royal Swedish Army Band, vagyis a Svéd Királyi Katonazenekar ad koncertet a Fő téren.

Andreas Hanson, a zenekar karnagya és művészeti vezetője a Médiacentrum kérdésére elmondta, az 53 tagú stockholmi zenekarból most 35-en érkeztek Pápára. Első alkalommal járnak Magyarországon, holnap a Bázisrepülőtéren, a parancsnokváltási ceremóniáján lépnek fel és a mai estén lehetőségük nyílt arra, hogy a város Fő terén is koncertezzenek.

A mai koncertjükön svéd indulókat, Abba-dalokat és magyar vonatkozású szerzeményeket hallhat a közönség.

Andreas Hanson úgy fogalmazott, a magyar zene és zeneszerzők nagy hatással vannak a svéd zenére, ezért nagyon jó tapasztalat számukra itt lenni, ebben a közegben. A karnagy végül úgy fogalmazott, kevés időt tudnak csak Pápán tölteni, de nagyon tetszik nekik a város és örömmel zenélnek a csodálatos Fő téren.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: