Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Múlt és jelen találkozása

Pintér-Papp Eszter | 2021.07.10.

A végvárak világa elevenedik meg ma délután a Hagyományok Hegyén, ahol nem sokkal ezelőtt a résztvevő egyesületek bevonulásával kezdődött meg a Hagyományok Hegye Egyesület egyik leglátványosabb, évente visszatérő programja, a Hegy Napja.

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta, a rendezvényen megjelent hagyományőrzők hosszú gyakorlás és pontos történelmi ismeretek birtokában tartanak izgalmas bemutatókat a nap hátralévő részében. Mint mondta, egy érdekes korszak elevenedik meg itt a mai nap folyamán, hiszen Pápa város középkori története rendkívül változatos, sokrétű, hisz végvár volt, két főkapitányság, a győri és a nagykanizsai főkapitányság közt helyezkedett el, részt vett a végvári harcokban és különböző urai, tulajdonosai voltak. – Köszönjük a hagyományőrző bajtársaknak, hogy messze földről is elzarándokoltak ide hozzánk és bemutatják azt, ami magyar, ami nemzeti, bemutatják a történelmünket, ezen belül is a város középkori történetét – zárta gondolatait dr. Kovács Zoltán.

Dr. Áldozó Tamás polgármester megnyitóbeszédében rámutatott, 15. alkalommal rendezi meg a Hagyományok Hegye Egyesület a Hegy Napját, majd emlékeztetett, Gárdonyi Géza valamikor itt, a közeli Dabronyban volt tanító, aztán úgy alakult az élete, hogy elköltözött Egerbe. – Természetesen minden tisztelet az egri hősöknek és annak a regénynek, az Egri csillagoknak, ami később Egerben megszületett és közös identitásunk kiszakíthatatlan darabja. De sokszor eljátszottam azzal a gondolattal, hogy ha Gárdonyi Géza Dabronyban maradt volna, akkor lehet, hogy a pápai várvédő katonákról született volna egy hasonló regény és akkor ma ez a pápai várvédőkről szóló regény is hasonlóan a közös identitásunk kiszakíthatatlan darabja lenne – mondta a polgármester, majd így folytatta: – Bízunk abban, hogy sokat tudunk azért dolgozni, hogy a pápai középkor, a pápai középkor jeles alakjai is hasonlóan élővé váljanak számunkra, fiatalok számára. Minden ilyen rendezvény egy apró lépés ebbe az irányba.

A Hegy Napja mai programjainak résztevő egyesületei  a Hagyományok Hegye Egyesület Pápáról, a Vértes Egyesület Szárról, a Múltunk és Jövőnk Egyesület Tatabanyáról, a Szarvaskör Egyesület Döbröntéről, a Pápai Huszáregyesület, a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje Egyesület Székesfehérvárról, a Delta Íjászegyesület Pápáról, a Pápai Lovas Club, a Kassai Lovasíjász Iskola – Piroska Törzs, a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület Székesfehérvárról, valamint a Kapuvári Hajdúk és Gartai Muskétások Hagyományőrsége.

Tóth Kálmán, a Hagyományok Hegye Egyesület elnöke a Médiacentrumnak elmondta, annak idején, amikor ezt a területet megkapták, maguk sem gondolták volna, hogy a Hegy Napja ilyen szépen kiteljesedik, s általa egyre többen megismerhetik azt a világot, amit itt létrehoztak. Maga a helyszín kifejezetten alkalmas hasonló programok lebonyolítására, hiszen van rajta alföld, fennsík, vannak dombok és különböző növényzet, kisebb-nagyobb tisztások, így egy olyan világot tudnak itt megjeleníteni, ami a Bakony környékére jellemző. Emellett nagyon fontos a hagyományőrző egyesületek közt kialakult baráti kapcsolat ápolása is.  

Aki programot keres ma délutánra, még érdemes kilátogatnia a Hagyományok Hegyére, hiszen a szervezők egészen estig változatos programkínálattal várnak kicsiket és nagyokat egyaránt. Lesz lovasíjász-bemutató, vitézi lovas játékok, török gyalogos bemutató, fegyveres küzdelem, várnépi vigalom és csatabemutató is. Emellett folyamatosan van lehetőség íjászkodni, betekinteni a középkori táborok életébe, lovagolni, de van kézművesvásár és -foglalkozás, szabadon látogatható a kilátó, a Természet ösvénye és a Természet háza, valamint a volt lokátorállomást bemutató kiállítás is. A programra a belépés ingyenes.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: