Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Új burkolat a Dózsa György utcán

Huszár Hajnal | 2021.07.12.

Nem sokkal ezelőtt nyitották meg a teljes útpályát a Dózsa György utcán, ahol ma zajlott az új aszfaltburkolat behúzása a Tókert és Aradi utca között.

Mint ismeretes, az utca mintegy 300 méteres szakaszán a múlt évben ivóvízvezeték-csere zajlott a Pápai Víz- és Csatornamű Zrt. beruházásában. A munkálatok végén nyomvonalas helyreállítás történt, így az utca jól használható maradt a konszolidációs idő alatt is, a beruházásnak azonban része volt a teljes úthelyreállítás is, amit most végeznek el.

A kivitelező cég a múlt hét második felében előkészítette az útszakaszt az aszfaltozáshoz, felmarták a régi kopóréteget, megigazították az aknafedeleket, ma reggel pedig megérkezett a finisher is. Vörös Dánieltől, a Pápai Vízmű Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, a 300 méter hosszú, 2500 négyzetméter felületű szakaszon átlagosan 6 centiméter vastag új kopóréteget húztak be, a burkolathoz F osztályú, erősített, nagy teherbírású aszfaltkeveréket használtak. A munkálatok félpályás terelés mellett zajlottak kora estig, az egyenes szakasz mellett két csomópontot is újraaszfaltoztak, így a Tókert – Vasvári – Dózsa utca, valamint a Dózsa – Aradi utca kereszteződést. A következő napokban a padkák rendezése és a törmelék elszállítása lesz a kivitelező feladata, vagyis lesz még ott munkavégzés, ez azonban már a közlekedés rendjét csak kis mértékben fogja zavarni.

Bakos László, a városrész önkormányzati képviselője úgy fogalmazott, az itt élők nagyon várták az ivóvízvezeték-cserét, hiszen sok volt már a meghibásodás a több évtizedes csöveken, de a rekonstrukciót követő teljes burkolatépítést is legalább ennyire várták, annak ellenére, hogy a nyomvonalas helyreállítás nem süllyedt meg és nem okozott problémát a közlekedésben a konszolidációs idő alatt. Dr. Áldozó Tamás hozzátette, az önkormányzat tudatosan törekszik arra, hogy az útbontással járó közműcserék után teljes szélességben új aszfaltszőnyeget kapjanak az utcák. Különösen igaz ez a Dózsa György utcára, amely a Jókai utcai rekonstrukció idején rendkívüli járműterhelést kapott és ez nyomot hagyott a burkolaton is.

Vörös Dánieltől megtudtuk, a Dózsa utcában idén folytatódik az ivóvízvezeték-rekonstrukció: az Aradi utca és a Gyimóti út között is kicserélik a várost ellátó 300-as fővezetéket és az ingatlanokat ellátó vezetékeket is. Előbbit még az idei évre tervezik. Az új szakasz több mint kétszer olyan hosszú, mint a most helyreállított, 700 méteren fognak majd dolgozni a kivitelezők. A szakaszos vezetékcsere végén itt is előbb nyomvonalas helyreállítás lesz, majd a konszolidációs idő letelte után teljes szőnyegezést kap a beavatkozási terület. A Dózsa utcai, összesen 1 kilométer hosszú vezetékcseréket saját forrásból finanszírozza a Vízmű, a két ütemben megvalósuló fejlesztés értéke meghaladja a 350 millió forintot.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: