Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Következetesebb lett a vizsgáztatás

Haraszti Gábor | 2021.07.15.

Az Észak-dunántúli Regionális Judo Szövetség első központi kyu vizsgáját a Pápai Küzdősport Centrumban rendezték, melyen hat egyesület 38 cselgáncsozója mutatta be elméleti és gyakorlati tudását.

Idén régiónkban is bevezették az országos dankollégium által elvárt vizsgáztatási rendszert, ami jelentősen átalakította az eddigi gyakorlatot. Májusban Pápán 32 klub képviselője egyeztetett a változásokról, melyekkel mindenki egyetértett és elfogadott.

– Öt megye hat egyesületének 38 cselgáncsozója jelent meg a felmérőn, ebből 15 vizsgázót mi adtunk, zöld, kék és barna övre mutatták be megszerzett tudásukat a sportolók – tájékoztatott Mezei Csaba, a Pápai Judo Akadémia szakmai vezetője. – Úgy gondolom, a városnak és az egyesületünknek is nagy elismerés, hogy az első ilyen eseményt Pápán rendezhettük meg. Nyolcan vizsgáztattunk a nap folyamán, megmondom őszintén nem adtuk olcsón az új övfokozatot, de szép vizsgákat láttam, mindenki nagyon ügyes és felkészült volt. Az elméleti részen is változtattunk, eddig kérdezz-felelek formájában adtak számot tudásukról a vizsgázók, most viszont egy vizsgalapot készítettünk, ezt kellett helyesen kitölteni. Úgy látom – és a visszajelzések ebben megerősítettek – következetesebb lett a vizsgáztatás, hiszen már nemcsak a saját edző előtt kellett bemutatni a tudást, hanem idegen, más városból jött mesterek előtt is.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: