Szórakoztató szombat délután a Felsővárosban

715
Fotó: Pintér Ádám

A hagyományos helyszínen, a Millenniumi Emlékparkban, de az eddig megszokottól kicsit eltérő programokkal szervezik július 24-én, szombaton délután a Felsővárosi Napot – hangzott el ma délután a városrészi nap programjait ismertető tájékoztatón.

Cseh-Müller Orsolya, a Jókai Mór Művelődési Központ kulturális szervezője hangsúlyozta, a Felsővárosi Nap a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program egy pályázatának keretében valósul meg. Az előző évek gyakorlatától eltérően most kora délután kezdődik a rendezvény, amelyről nem hiányozhat a hagyományos főzőverseny. Már 11 csapat adta le a nevezését, így garantált, hogy mindazok, akik kilátogatnak a helyszínre, változatos ételek közül válogathatnak. 

A főzőverseny 13 órakor kezdődik, a családi és szórakoztató programok 14 órától várják az érdeklődőket. Lesz szabadulószoba, pónidögönyöző, gyermeklovagoltatás, emellett készségfejlesztő fajátékok és ugrálóvár is várják a családokat. A színpadi programok közt találunk interaktív gyermekműsort Árok-party Fiesta címmel, fellépnek amatőr művészeti csoportok, az est sztárvendége pedig az ABBA Sisters lesz.   

A JMK a Jókai Mór Városi Könyvtárral együttműködve szervezi a Felsővárosi Napot. A bibliotéka munkatársai játszóházzal készülnek a szombat délutánra, ahol a kézműves foglalkozások középpontjában az újrahasznosítás áll. 

Dr. Vaitsuk Mária, a városrész önkormányzati képviselője örömmel hív mindenkit a Felsővárosi Napra. Hangsúlyozta, mivel most egy csendesebb periódusa van a koronavírus-járványnak, lehetőség nyílik a vidám városrészi nap megrendezésére, mely remek alkalom a közösségépítésre. Az önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a főzőverseny a hagyományokhoz hűen ez alkalommal is jótékony célt szolgál, a befolyt összegből a Millenniumi Emlékpark melletti játszóteret bővítik.  

 

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!