Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Vereséggel zárult a felkészülés

Haraszti Gábor | 2021.07.24.

Csoportbéli riválisa ellen zárta a nyári felkészülési mérkőzéseket a Perutz FC, mely szombat délelőtt az ETO Akadémiát fogadta. A meccset 3-2 arányban a vendégek nyerték.

Az RKSK (2-0), a Mohács (1-2), a Csorna (3-4) és a Csákvár (1-3) után a pápai csapat a megyei első osztály tavalyi bajnokával, a szintén az NB III-as küzdelmekre készülő Győrrel mérte össze erejét, mely több játékost is elhozott Pápára az NB II-es csapatból.

Skriba Máté betegség, Nagy Tamás sérülés miatt hagyta ki a bajnokság főpróbáját, mely gyors gólváltással indult: a hatodik percben egy szép, egyérintős támadás végén 16 méterről Kalász lőtt a jobb sarokba 1-0. Egy perccel később már jött is az egyenlítés, egy labdavesztés után Berki lőtte ki szintén a jobb sarkot 1-1. Fél óra játék után megfordította az állást a láthatóan frissebb ETO, egy balról érkező labdát Erdei gurított a bal sarokba 1-2. A második félidő harmadik percében Köles fejelte az alapvonalról középre a labdát, ám Bence hat méterről a kapusba lőtt. A 71.percben egy labdaszerzés után Márton indult nagy léptekkel a bal oldalon, majd egy csel után a bal sarokba gurított 1-3. A 77.percben a próbajátékon szereplő Rátonyit buktatta a tizenhatoson belül Pereira, a tizenegyest Jurik higgadtan a jobb alsóba helyezte, kialakítva a 2-3-as végeredményt.

Perutz FC – ETO Akadémia 2-3 (1-2) (Gsz.: Kalász, Jurik ill. Berki, Erdei, Márton)

Weitner Ádám: Hét nap alatt a harmadik meccsünket játszottuk, ma elsősorban a játékosok akaraterejét figyeltem. Kemény heteken van túl a keret, szerdán a Csákvár ellen mutatott produktum tetszett, mentalitásban, fegyelemben, szervezettségben, agresszivitásban azt szeretném majd a bajnokságban is látni. A fáradtság miatt voltak hibák, amiket a frissebb, fiatalabb ETO kihasznált, de ezekből tanulni kell és fel kell frissülnünk a következő hétre.

Király József (az ETO trénere): Nagyon erős ellenféllel szemben játszottunk egy jó iramú meccset. A felnőtt csapatból visszajátszók komoly minőséget képviseltek, aminek külön örülhetünk. Szép gólokat szerezve, fontos volt, hogy győzelemmel, ezáltal kellő önbizalommal mehetünk neki a szezonnak.

Perutz FC: Dénes – Molnár, Zsirai, Bence, Füredi – Köles, Hanzl, Szilágyi, Kalász – Sandal, Oláh, csereként pályára lépett: Szigeti, Iványi, Jurik, Cseke, Varga, Rátonyi, Szalai, Hauser.

A bajnokság augusztus 1-jén, vasárnap 18 órakor rajtol, az ellenfél a Sopron lesz.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: