Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
A város velünk épül

Minden, amit a Szabó Dezső utca felújításáról tudni kell

Huszár Hajnal | 2021.07.24.

A Felsővárosi Nap rendezvényhez kapcsolódva projekttájékoztatót szervezett ma délután az önkormányzat. A Millenniumi Emlékparkban felállított városi sátornál az érdeklődők dr. Áldozó Tamás polgármestertől, dr. Vaitsuk Máriától, a városrész önkormányzati képviselőjétől és Rádi Róbert városfejlesztési osztályvezetőtől ismerhették meg az Iparterületek fejlesztése a pápai Felsővárosban című projekt részleteit.

Dr. Áldozó Tamás a program kapcsán elmondta, az önkormányzat minden projekt esetében részletes és rendszeres tájékoztatást ad a város lakosságának és különösen a projektben érintett városrészekben élőknek az egyes fejlesztések részleteiről és előrehaladásáról. A Szabó Dezső utca megújítása kapcsán is ez a helyzet, a kivitelezés megkezdése előtt lakossági fórumon ismertették a beruházást, most pedig egy kiadvánnyal is készültek a városrészben élők és más érdeklődők számára.

Rádi Róbert kérdésünkre a fejlesztés legfontosabb elemeit foglalta össze. Eszerint a Szabó Dezső utca teljes hosszában megújul, ez közel 1.200 méter hosszú útburkolat megújítását jelenti. Egyes szakaszokon új nyomvonalon építik ki az utat és új helyen alakítják ki a biztonságos csatlakozást a 83-as számú főúthoz. A beruházás ezen túl közvilágítás bővítést, járdaépítést és csapadékvíz-elvezetést is tartalmaz. Hozzátette, a munka megkezdődött, a kivitelezők jelenleg a belterületi szakaszon dolgoznak.

Dr. Vaitsuk Mária úgy fogalmazott, rég várt nagy beruházás kezdődött a Szabó Dezső utcában, mely négy hónapon át tart, vagyis novemberben fejeződik be. Az építkezés idejére ezúttal is az itt élők és erre közlekedők türelmét kérte.

(További részletek az önkormányzati fejlesztésekről a Pápa Városi Televízió A város velünk épül című fejlesztési hírmagazinjában, minden szerdán 18.15 órakor.)





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: