Mozizás a szabadban

1985
Fotó: Babos Petra

A …mint vízbe dobott kavics… TOP-os közösségfejlesztő pályázat keretében a Vajda Péter lakótelepi játszótérnél PikNik Mozi elnevezéssel szabadtéri mozizásra invitálták az érdeklődőket ma kora estétől.

Sokan már jóval a kezdés előtt a helyszínre érkeztek plédjeikkel, piknikkosaraikkal, hogy a legjobb helyekről élvezhessék a filmeket. A vidám társaságok között voltak családok, barátok és lakóközösségek is, akik örömmel vettek részt a különleges, igazi nyáresti szabadtéri programon.

Cseh-Müller Orsolya kulturális szervező a Médiacentrum kérdésére elmondta, a rendezvényt július 9-én, majd július 18-án szerették volna megtartani, ám az időjárás mindkét időpontban közbeszólt, így el kellett halasztani a mai napra.

– Három filmmel készültünk az eseményre. Először a kisebbeknek szerettünk volna kedveskedni, ők a Némó nyomában című mesefilmet láthatták, majd a nagy népszerűségnek örvendő Mamma Miát és zárásként a Joker című filmet nézhetik meg a mozizók – tudtuk meg a szervezőtől, aki hozzátette, fontosnak tartották, hogy a családok is szórakozhassanak, mivel a közösségfejlesztő projekt egyik célja, hogy a családok és a generációk találkozhassanak.

– Folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, ahol összekovácsolhatjuk a lakótelepen élőket, és a PikNik Mozi egy különösen jó kezdeményezés, hiszen a film egyetemes és mindenki kedveli a jó filmeket – mondta Cseh-Müller Orsolya, aki hozzátette, több alkalommal megkeresték a Vajdán lakókat, s megkérdezték őket arról, hogy milyen programokon vennének részt. Ezek közül az egyik legnépszerűbb a PikNik Mozi volt.

A kulturális szervező örömét fejezte ki, hogy sokan ellátogattak a programra.

László-Szabó Ibolya a Pápa és Vidéke kérdésére elmondta, nagyon várták már a programot. A közösségi médiában folyamatosan követték az eseményt, s bíztak abban, hogy a mai napon nem marad el.

– A gyerekeknek meglepetés volt a ma esti mozi, a kezdés előtt nem sokkal árultuk el nekik, hogy mi lesz az esti program. Természetesen nagyon örültek neki, alig várták, hogy ideérjünk, leterítsük a plédünket és élvezzük a szabadtéri mozizás élményét – tudtuk meg az anyukától.

Tóth Krisztina húgával és a barátnőivel jött mozizni. Mint mondta, nagyon megtetszett neki a program, s úgy gondolták, hogy kipróbálják, milyen a szabadban filmet nézni.

– Szeretjük a jó filmeket, s amit vetítenek, az mindhárom klassz. Hoztunk magunkkal plédet, rágcsálnivalót, üdítőt és persze szúnyogriasztót is. Bemelegítésként kártyáztunk egyet, megalapozva ezzel a hangulatot – mesélte a fiatal lány, aki reményét fejezte ki, hogy az eső nem szól közbe, s az esti filmet is meg tudják nézni.

Nem késő tehát elindulni, a Mamma Mia című film 20 óra 30 perctől látható a hatalmas kivetítőn a Vajda lakótelepen.

Augusztus 6-án is lesz lehetőség a szabadban mozizni, akkor a volt Kilián lakótelepre várják a filmkedvelőket.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!