Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Hirdetés

Bitva – Party Nyárádon

X | 2021.08.05.

A Vidékfejlesztési Program keretén belül a Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület által meghirdetett VP6-19.2.1-37-4-17 kódszámú „Térségi értékek megóvása, ismertségük növelése” című pályázati felhívás alapján Nyárád Község Önkormányzata „V. Bitva – Party című térségi értékmegőrző program szervezése Nyárád településen” elnevezésű pályázatával támogatást nyert. A pályázati forrásból megvalósuló rendezvényt 2021. augusztus 13-15. között tartják Nyárádon.

A háromnapos programsorozat pénteken Rózsás Viktória műsorával indul. Este fellép Sipos F. Tamás, valamint DJ Szatmári és Jucus. A pénteki napot bállal zárják, amelyen a Turbó együttes zenél. Szombaton 10 órától főzőversenyt szerveznek, majd színpadi produkciók sokasága szórakoztatja a vendégeket, fellép többek között a dákai Sztetoszkóp Színjátszó Társulat, a Dance for Dáka, a Szentgotthárdi Nyugdíjas Egyesület Napraforgó Színjátszó Társulata és a Szirének, valamint Greznár Zoltán és zenekara is. A PELC – Nyárád női labdarúgócsapat megyei bajnoki éremátadása után a tihanyi Vándorszínpad Szenes Iván Show-ját, majd a The Beasts táncelőadását láthatják. A kora esti órákban bemutatkoznak a VIII. Nemzeti Identitás Tábor résztvevői, a nyárádi Szín-Pad-On csoport. Szombat este fellépnek még a Potyautasok és Peat Jr. & Fernando Feat Shela is. A késő esti órákban a Macskajaj bulizenekar koncertjén szórakozhatnak a megjelentek.

A szombati napot gyermekjátéktér, kézművesvásár és hungarikum játéktér színesíti.

Vasárnap a Csiliznyárádi és a Nyárádi Dalárda, valamint Varga Zoltán saját verseinek előadása után a Csavar Színház tolmácsolásában a Nagyidai cigányok című darabot láthatják, amely előadás a Déryné Program hozzájárulásával valósul meg. A kora esti órákban színpadra lép Peter Sramek, majd a testvértelepülési dokumentációk aláírása következik. A falunapi programból a labdarúgás sem hiányozhat, ahol Nyárád – Dáka Megyei Kupa mérkőzést láthatnak. A háromnapos rendezvény Triász koncerttel, majd bállal zárul.

A program a Széchenyi 2020, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület, a Déryné Program és a Közösen Nyárádért Egyesület támogatásában valósul meg.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: