Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Idegenben folytatná jó sorozatát a Perutz FC

Haraszti Gábor | 2021.08.10.

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában idegenbe utazik a Perutz FC, augusztus 11-én 17:30-as kezdéssel Komáromban lépnek pályára Weitner Ádám tanítványai.

Két tétmérkőzés után továbbra is veretlen Weitner Ádámmal a kispadon a pápai csapat, mely legutóbb a kupában magabiztosan jutott túl a megyei másodosztályú Győrújbaráton.

A komáromiak ezidáig jóval nehezebb két héten vannak túl, először az idénynyitón 2-0-ás vereséget szenvedtek a Veszprémtől, majd a megyei bajnokságban szereplő Úrkút elleni kupameccset is csak a hosszabbításban tudták megnyerni 3-1 arányban. Weitner Ádám szerint a komáromiak mindenképp javítani szeretnének, ezért nagyon koncentrálniuk kell.

– A tavalyi bajnokságot figyelembe véve a Komárom öt hellyel előrébb végzett, mint a Perutz, így nehéz idegenbeli mérkőzésre számítok – folytatta a pápai szakvezető. – Biztos vagyok benne, hogy azzal a céllal lépnek pályára, hogy kijavítsák a Veszprém elleni botlást, szeretnének jó rajtot venni. Fegyelmezett játékot várok a csapatomtól, hasonló felfogásban kell játszanunk, mint a Sopron ellen, ha ez sikerül, bízom benne, hogy ezt a találkozót is sikerrel tudjuk megvívni.

A találkozó Kubicsek Máté sípszavára szerdán 17:30-kor kezdődik, a belépés ingyenes, az érvényben lévő kormányrendelet értelmében a belépéshez azonban védettségi igazolvány felmutatása szükséges.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: