Világbajnoki címek az íjászoktól

698
Fotó: Delta ÍE

Augusztus 9-14. között Szekszárdon, a Sötétvölgyben rendezték az íjász világ- és Európa-bajnokságot, melyen a Delta Íjászegyesület népes csapattal, hat fővel képviseltette magát. A pápai klub sportolói nagyon eredményesen szerepeltek, összesen tíz érmet – köztük négy aranyat – szereztek.

A Nemzetközi Íjász Szövetség (IAA) közgyűlésének döntése értelmében a 2020-ban elhalasztott világbajnokságot a 2021-es Európa-bajnoksággal együtt rendezték meg, így e verseny keretén belül hirdettek világ- és Európa-bajnokokat. A küzdelmek augusztus 10-én kezdődtek meg Sötétvölgyben, az egyéni döntőket pedig augusztus 14-én tartották Szekszárdon. A pápaiak felkészülése jól sikerült, így bizakodva tekintettek a világesemény elé, melyre 14 országból ötszázötvenen adták le nevezésüket. A kvalifikáción tizennégy háromdimenziós állatalakot kellett eltalálni, míg a döntőkben már csak hat cél várta az íjászokat.

– Az egész év arról szólt, hogy felkészüljünk a versenyre, az országos bajnokságokon és a saját rendezésű versenyeken is erre gyakoroltunk – mesélte Süle István, az utánpótlás-versenyzők felkészítője, aki maga is indult a rangos viadalon. – Nagy öröm volt, hogy a tanítványaimmal együtt versenyezhettem, úgy gondolom, hogy mindannyian jó eredményt értek el, bizonyítja ezt az elért pontok és érmek száma. Németh Virág világbajnoki címet szerzett, olyan pontszámot ért el, amivel a kategóriájában a felnőtteket is maga mögé utasította. Szórádi-Tóth Mirkó a maximális 840 pontból 810 felett teljesített, jutalma egy ezüstérem lett, míg Németh Eszter az első naphoz képest folyamatosan javuló teljesítménnyel bronzérmet vehetett át. Márkus Balázs az igen értékes ötödik pozícióban végzett, ő a második napon sajnos négy célt elhibázott és az utolsó napon hiába lőtte az év legjobb eredményét, nem tudta ledolgozni hátrányát. A felnőttek között László Dezső végig kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott, melynek köszönhetően a dobogó második fokára állhatott fel. Jómagam címvédőként érkeztem és sikerült is megismételnem korábbi eredményemet és aranyérmet szereztem.

Süle István hozzátette, nehéz volt a pálya, melynek vonalvezetése és a terepviszonyok mind-mind megnehezítették a távolságok megbecsülését, de úgy véli – és ezt az eredmények igazolják – hogy minden pápai résztvevőnek sikerült alkalmazkodnia ezekhez a körülményekhez.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!