Emlékfa a jubiláló pápai tűzoltóság tiszteletére

417
Fotó: HuHa

Emlékfát ültetett ma délután a pápai tűzoltóság tiszteletére dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Áldozó Tamás polgármester és Horváth Sándor tűzoltó alezredes, parancsnok. Ez volt az idén 150 éves jubileumát ünneplő pápai tűzoltóság rendezvénysorozatának első aktusa. A Petőfi-gimnázium előtt elültetett piramis tölgy mellett egy kis tábla jelzi a jeles ünnepet.

– Úgy állunk itt az emlékfa előtt, hogy emlékezünk és fejet hajtunk elődeink tiszteletére. Ugyanakkor gondolunk a jövőre is, hiszen azért ültettük ezt a fát, hogy nagyra nőjön és utódaink az árnyékában jó szívvel gondoljanak vissza ránk – mondta a tűzoltóparancsnok.

Dr. Áldozó Tamás polgármester felidézte, a 150 évvel ezelőtt megalakult önkéntes tűzoltó egylet a város krémjét tömörítette, a legtekintélyesebb polgárok álltak össze a város biztonságáért. A tűzoltóság ezt a tekintélyt generációról generációra meg is őrizte.

– Most a 150. évfordulót ünnepeljük a faültetéssel és remélem, hogy 150 év múlva ennek a fának az árnyékában ünnepli majd az akkori állomány a 300 éves évfordulót – tette hozzá.

– Kevés olyan szervezet van Pápán, amely elmondhatja magáról, hogy 150 esztendeje működik, ráadásul ez egy olyan szervezet, ami emberéleteket és vagyont ment meg – mondta dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, aki két évtizede tiszteletbeli tagja a pápai tűzoltóságnak. A képviselő úgy véli, az elültetett facsemete tisztelgés a múlt előtt és szól a jövőnek is.

Horváth Sándor tűzoltó alezredes köszönetet mondott az országgyűlési képviselőnek és a városvezetőnek, hogy részt vett az emlékfaültetésen, továbbá köszönetet mondott a Bakonyerdő Zrt. támogatásáért.

Az ünnepi rendezvénysorozat következő alkalma augusztus 28-án lesz, a volt Kilián lakótelep városrészi napján, ahol statikus és dinamikus bemutatót láthatnak az érdeklődők a pápai lánglovagoktól, szeptember 2-án pedig felvonulással, koszorúzással egybekötött ünnepséget tartanak.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!