Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Négypontosok csatája

Haraszti Gábor | 2021.08.22.

Vasárnap 18 órai kezdéssel megyei rangadót rendeznek a labdarúgó NB III-ban, a Pápai Perutz FC a Balatonfüreddel találkozik. Mindkét csapat négy pontot gyűjtött az elmúlt három forduló során, így izgalmas 90 perc vár a kilátogatókra.

Nem múlt el következmények nélkül a Komárom és a Tatabánya elleni mérkőzés, hiszen Komáromban két Perutz-játékost is kiállított a játékvezető, a Rákóczi otthonában pedig Oláh László, Szilágyi Adrián és Skriba Máté is megsérült, tovább gyarapítva azon játékosok számát, akikre nem számíthat Weitner Ádám. Ha idevesszük a már régóta maródi Gasztos Martint és Nagy Tamást, a pápai vezetőedző az elmúlt időszakban hét labdarúgóját kénytelen nélkülözni.

– Ugyan foghíjasak voltunk a héten, az elvégzett munkával elégedett vagyok. Annak örülök, hogy Köles János eltiltása lejárt, ám még így is hosszú a hiányzók névsora. Nem tudunk mást tenni, csak előre tekintünk és együtt, egy csapatként küzdve mindent megteszünk a jó eredményért – fogalmazott Weitner Ádám, akinek csapata három hét elteltével megyei rangadón szerepel ismét hazai környezetben.

– Fontos számunkra ez a mérkőzés, bízom benne, hogy szervezettek leszünk és a játékosok fel tudnak nőni a feladathoz – tekintett előre a Perutz szakvezetője. – Támadásban jó játékosai vannak a Balatonfürednek, védekezésben masszívak, próbálják játszani a futballt, nehéz összecsapásra számítok. A hiányzók miatt több játékos is más pozícióban fog játszani, mint eddig, megfogyatkozva bár, de törve nem, szeretnénk itthon tartani a három pontot.

Borgulya István, a Balatonfüredi FC trénere bizakodó volt, hiszen csapata teljesítménye folyamatosan javult az elmúlt időszakban és ez pontokban is megmutatkozik.

– Bízom benne, hogy Pápán is folytatni tudjuk jó sorozatunkat. Rangadóról van szó, természetesen készülünk ellenfelünkből, de elsősorban saját magunkra koncentrálunk. Szeretnénk a saját játékunkat játszani, bízom a fiúkban – mondta a veol.hu-nak a vendégek edzője.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik a Perutz-stadionban. A belépés ingyenes, ám védettségi igazolványhoz kötött. 




Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: