Akadálymentesítik a Szent Anna-templomot

449
Fotó: Pintér Ádám

Néhány éve felmerült a gondolat, hogy megoldást kellene találni a Szent Anna-templom akadálymentesítésére. A plébánia tervbe is vette a beruházást, ám a pandémia közbeszólt és anyagi okok miatt saját forrásból nem tudták megvalósítani az elképzelést, ezért az önkormányzattól kértek segítséget, tudtuk meg Salgó Ferenc címzetes esperes, plébániai kormányzótól.

– Korábban gyakran rendeztünk olyan programokat, melyeken mozgássérült személyek is részt vettek, és mivel több lépcsőfok vezet a templomunkba, sokaknak nehézséget okozott bejutni oda. Mi azonban senkit nem szeretnénk távol tartani a templomtól, ezért tartottuk fontosnak, hogy megoldást találjunk az akadálymentesítésre – mondta el Salgó Ferenc, akitől azt is megtudtuk, az önkormányzat támogatásával most megépülhet a rámpa, de nem az eredetileg tervezett helyen, a főbejáratnál, hanem oldalt, a sekrestye felől lesz akadálymentesen megközelíthető a Szent Anna-templom. – Ezzel is azt szeretnénk kifejezni, hogy mindenkit szeretettel várunk a templomba és fontos, hogy nem lehet, ne legyen fizikai akadálya a bejutásnak. Nagyon hálásak vagyunk a városnak a nagylelkű támogatásért, azért, hogy felkarolták az elképzelésünket – mondta Ferenc atya.

Unger Tamás alpolgármester hangsúlyozta, a történelmi egyházak és az önkormányzat viszonya nagyon jó. A történelmi egyházak képviselői számára minden évben lehetőséget teremtenek arra, hogy megfogalmazzák azokat az igényeiket, amelyeket saját forrásból nem tudnak megvalósítani, illetve, hogy segítséget kérjenek olyan programok megvalósításához, amelyek fontosak számukra. Ebben az esetben is erről van szó, hiszen a Szent Anna-templom mellett egy olyan járdaszakasz és rámpa épül, ami segíti a templom megközelítését.

Mint megtudtuk, az önkormányzat támogatásával 15 méternyi járda, egy 9,6 méteres rámpa és a jogszabályoknak megfelelő korlát épül. A beruházás 3,3 millió forintból valósul meg.   

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!