Újabb kormányablak buszt adtak át Veszprém megyében (Híradó 2021.09.15.)

35

Mondhatjuk azt is, hogy Hungaricum a kormányablak hálózat, hiszen egyedülálló az a rendszer amit 2014-ben a kormány kiépített. Az állampolgárokat érintő különböző ügytípusokat egybefogták és járásonként központosították. Azonban azok számára, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak eljutni ezekbe a kormányablakokba házhoz meg a szolgáltatás. 2018-ban állt munkába az első kormányablak busz, ahol minden ügyintézés megoldható. Napjainkra már a harmadik generációs járművek állnak szolgálatban, melyek közül a veszprém megyei második autót kedden adták át Balatonszepezden.

Újabb kormányablak buszt adtak át Veszprém megyében (Híradó 2021.09.15.)

Újabb kormányablak buszt adtak át Veszprém megyében (Híradó 2021.09.15.)Mondhatjuk azt is, hogy Hungaricum a kormányablak hálózat, hiszen egyedülálló az a rendszer amit 2014-ben a kormány kiépített. Az állampolgárokat érintő különböző ügytípusokat egybefogták és járásonként központosították. Azonban azok számára, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak eljutni ezekbe a kormányablakokba házhoz meg a szolgáltatás. 2018-ban állt munkába az első kormányablak busz, ahol minden ügyintézés megoldható. Napjainkra már a harmadik generációs járművek állnak szolgálatban, melyek közül a veszprém megyei második autót kedden adták át Balatonszepezden.

Posted by Pápa Városi Televízió on Wednesday, September 15, 2021

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!