Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Kerekasztal-beszélgetés, zene és finom falatok

Babos Petra | 2021.09.19.

A Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület három éve indította útjára a Zsidó Kulturális Napok elnevezésű rendezvényt, melynek célja, hogy megmutassák azt a sokszínű hagyományrendszert, kultúrát, mely a zsidósághoz köthető. Időpontja az őszhöz kapcsolódik, mert 175 éve, 1846. szeptember 11-én avatta fel Lőw Lipót rabbi a zsinagógát.

– Az avatás óta számos örömteli és szomorú találkozást élt meg a zsinagóga közössége, melyeknek emlékét őrzik a falak, egyesületünk rendezvényei és a körülöttünk látható fotók. Ma azonban örömmel érkeztünk ide, hogy immáron az 5.782-es zsidó naptári évet köszönthessük találkozásokkal, beszélgetésekkel, muzsikával és finom falatokkal – mondta köszöntőjében Schmidt Orsolya, az egyesület elnöke.

A Zsidó Kulturális Napok délelőtt az Esterházy-kastély előtt kőrisfaültetéssel kezdődött. Délután játszóházzal folytatódott a program a zsinagógában, majd Kurucz Ákos, a Nyíregyházi Zsidó Hitközség rabbijelöltje beszélt a megjelenteknek az őszi ünnepekről. A Tórában megírt ünnepek többsége ősszel zajlik, s először van a Ros Hásáná. A kétnapos ünnepen az ember teremtésének 5.782. évfordulójára emlékezünk, és mintegy megújítjuk az Örökkévalóval kötött szövetségünket a világ létezésére és újjáteremtésére. Ezzel a két nappal kezdődik a tíz bűnbánó nap, melynek betetőzése jom kippur, majd pedig a szukkot, a sátoros ünnep következik.

Unger Tamás alpolgármester köszöntőjében elmondta, 175 éve avatták fel a zsinagógát, mely nagyon fontos jelkép.

– A zsinagóga épülete a közösség erejét mutatja amellett, hogy szakrális hely. A kultúrának sokféle értelmezése lehet. Elsőként mindenkinek a magas kultúra jut eszébe, a szépművészet, az irodalom és a zene. Ezeknek a közös jellemzője, hogy napjainkra globalizált kultúrává váltak, a világ minden pontján elérhetőek, átélhetőek. A kultúrának van egy olyan értelmezése, ami egy közösséghez kötődik, ez a közösség kultúrája. Minden, amit egy közösség magáénak mondhat, ebből tevődik össze, jelentse ez a hagyományokat, az életfelfogást vagy bármilyen hétköznapi elemet ebben a kultúrában. Kultúra minden, amit mi magunk teremtünk. Ez olyan kultúra lehet, amelyik magába olvasztja annak a közegnek minden egyéb mozdulatát, amelyben a közösségek élnek. A zsidó közösség Pápán német, magyar közösségekkel kölcsönös szimbiózisban és megbecsülésben, tiszteletben tudott együtt élni. Ettől maradt színes kultúrájú ez a város. Ezért jó, hogy egy ilyen jellegű kezdeményezés elindult, mint a Zsidó Kulturális Napok, hiszen a város kultúrszeletének ezt a részét újra bemutatja, folyamatosan életben tartja egész évben.

– A közösségek működéséhez nagyon sok segítség és támogatás kell, hiszen ők önmaguktól nehezebben szerveződnek, mint korábban. Azt gondoljuk, hogy nekünk kötelességünk a városban minden rendezvényt támogatni. A pápai zsidó közösség sok tragédián van már túl, de egy életigenlő, nagyon elkötelezett csoport – mondta Unger Tamás, aki hozzátette, azt kívánja az egyesületnek a szerteágazó tevékenyégéhez, hogy tudjanak megmaradni, a múltból a gyökereiken keresztül tápanyagot szívni magukba, s a jövőt építeni.

A rendezvény kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott, amelyen a város felekezeteinek képviselői, dr. Mail József apát-plébános, Polgárdi Sándor evangélikus lelkész, Szakács Gergely református lelkész, Ortutay Gábor, a Hit Gyülekezete lelkipásztora és Kurucz Ákos rabbijelölt beszélgetett a közösségépítés kihívásairól napjainkban. A beszélgetés moderátora Varga András, a Médiacentrum szakmai vezetője volt.

S ha már az új esztendő köszöntésekor édes évet kívánnak a zsidók, az egyesület tagjai finom süteményekkel vendégelték meg a megjelenteket.

Az esemény zárásaként Teszter Nelli zongoraművész, dr. Nógrádi Gergely, a Frankel Zsinagóga főkántora és a Bálint Ház Közösségi Kórusának előadását hallhatták az érdeklődők, melynek során zsidó dallamok csendültek fel.

A rendezvény október 11-én folytatódik, akkor a Pegazus Színház ad otthont az „Azt meséld el, Pista” című előadásnak. Az est során fellép Mácsai Pál. A darabra jegyek szeptember 20-ától válthatók a Pirinyó Antikváriumban.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: