Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Bakony-ér, egészségügy és előválasztás – Süle Zsolt sajtótájékoztatója

Pintér-Papp Eszter | 2021.09.24.

A legutóbbi képviselő-testületi ülés néhány napirendi pontjával kapcsolatban mondta el véleményét és az ellenzéki előválasztásról is szólt mai sajtótájékoztatóján Süle Zsolt, a Jobbik-DK-MSZP-LMP-Párbeszéd-Momentum önkormányzati képviselője.

Süle Zsolt a sajtótájékoztatón elsőként a Bakony-ér-meder rendben tartásával kapcsolatos önálló képviselői indítványra reagált. Mint mondta, úgy tűnik, a Magyar Állam nem minden téren tudja maradéktalanul ellátni a feladatát, hiszen Bakos László, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt indítványozta, hogy az önkormányzat segítsen a Vízügyi Igazgatóságnak a Bakony-ér-meder városon belüli szakaszát rendben tartani. Süle Zsolt úgy fogalmazott, a meder gondozatlansága évek óta problémát jelent, amit már maga is jelzett korábban az önkormányzatnak. A képviselő úgy fogalmazott, a Vízügyi Igazgatóság állami felügyeletű cég, ami évek óta nem tudja maradéktalanul ellátni feladatait.

Süle Zsolt elmondta, a Tapolca-övárok mentén is hasonlóan gondozatlan területeket találni. Az ezzel kapcsolatos felvetésére a képviselő-testületi ülésen azt a választ kapta, hogy ott a természetnek kell tennie a dolgát. Ő ezzel szemben úgy gondolja, hogy az önkormányzatnak rendben kellene tartania a területeit.

– Ennél sokkal fajsúlyosabb és többeket érintő probléma is szóba került a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, ez pedig az egészségügy. Mindenki tudja, hogy ezen a területen komoly problémák vannak, de most dr. Töreki-Vörös Ibolya kórházigazgató asszony maga is elmondta, hogy nagy baj van az egészségügyben – mondta Süle Zsolt, aki úgy fogalmazott, az elmúlt 12 évben a Fidesz-kormány nem tudta elérni, hogy egy mindenki számára elérhető, 21. században elvárható minőségű egészségügyi ellátás legyen az országban és ez is arra utal, hogy az állam nem tudja megfelelően ellátni a feladatát.

A képviselő megoldandó problémaként említette a Gyimóti út és a Somlai út megnövekedett gépjárműforgalmát, ami az utak és az utak melletti ingatlanok állapotát is rontja. Mint mondta, erre megoldást jelenthetett volna a keleti elkerülő út megépítése, ami a mai napig nem valósult meg.

Süle Zsolt sajtótájékoztatója végén felhívta az ellenzéki választópolgárok figyelmét arra, hogy az ellenzéki előválasztás határidejét keddig meghosszabbították, így Pápán is szeptember 28-áig van lehetőség a szavazatok leadására a Piac téren.  





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: