Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! – Pápán és környékén már tízezer felett az aláírók száma

Pintér-Papp Eszter | 2021.09.28.

– Annak idején, 2010-ben úgy gondoltuk, hogy véglegesen lezártuk a Gyurcsány-korszakot, amely nagyon sok kárt okozott ennek az országnak, hiszen mindannyian emlékezhetünk, hogy – saját maga által is elismerten – nem kormányoztak és hazudtak reggel, éjjel meg este. Miközben úgy tettek, mintha kormányoztak volna, az ország a csőd szélére került – kezdte ma délelőtti sajtótájékoztatóját dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő.

A sajtótájékoztatón elhangzott, 2010 óta elkezdődött egy országépítés, országfejlesztés és most az látható, hogy azok, akik tönkretették az országot, most újra hatalomra akarnak kerülni. A képviselő úgy fogalmazott, e mögött a kísérlet mögött Gyurcsány Ferenc áll, tehát úgy is fogalmazhatnánk, hogy „Gyurcsány a hivatalba, Karácsony a kirakatba”.

– Elindítottak egy előválasztásnak nevezett, háttérmegállapodásokkal teli, jószándékú emberek megtévesztésére szolgáló akciót. Úgy gondoltuk, ez nem mehet így tovább, ezért elindítottuk a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíciót, hiszen nem akarjuk, hogy ez a korszak visszatérjen – emelte ki dr. Kovács Zoltán, aki azt is bejelentette, a Veszprém megye 4. számú választókerületben a petícióra összegyűlt aláírások száma meghaladta a tízezret, országos szinten pedig a hétszázezret. – Ez erőt és súlyt mutat azzal kapcsolatban, hogy nem kérjük vissza ezt a korszakot – jelentette ki a képviselő.

Unger Tamás, a Fidesz helyi alelnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki eddig aláírta a petíciót és bejelentette, hogy az aláírásgyűjtés folytatódik, számítanak a további támogató aláírásokra is. A következő hetekben folytatódik a közterületi standolás, emellett a Fidesz-irodában hétköznaponként 9 és 14 óra között is van lehetőség az aláírásra, de a Fidesz munkatársai háztartásokat is felkeresnek. Az alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy munkatársaik minden esetben rendelkeznek igazolvánnyal és a szükséges adatvédelmi nyilatkozattal, illetve kiemelte, hogy a petíció aláírásához semmiféle személyes okmány bemutatása nem szükséges.

– Azoknak a pápaiaknak a támogatására, együttműködésére is számítunk, akik úgy érzik, hogy szeretnének az aláírásgyűjtésben munkatársunkként aktívan részt venni. Ezt a szándékukat a Fidesz-irodában, vagy dr. Kovács Zoltán képviselő úrnál, esetleg az önkormányzati képviselőknél jelezhetik – mondta végül Unger Tamás.    


  • Friss hírünk
    ZENE

    A Grammy-díjas gospelénekesre emlékezünk…

    Az amerikai gospel előadó és dalszerző, Sandra Crouch (1942-2024) a...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: