Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Az Érd ellen kezdené meg a felzárkózást a Perutz FC

Haraszti Gábor | 2021.10.02.

Három elveszített találkozó után a legutóbbi két fellépésén szintén pont nélkül maradó Érdet látja vendégül a Perutz FC. Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának párosítását október 3-án 16 órai kezdéssel rendezik a Perutz-stadionban.

A hétvégi összecsapást a 14. helyről várja Weitner Ádám csapata, mely az elmúlt három hétben nagy küzdelemben a BVSC-től, a Nagykanizsától és a MOL Fehérvár II-től is vereséget szenvedett.

– A fiaskók ellenére úgy érzem, fejlődünk, de még mindig idő kell, hogy az eredmények, ezáltal a pontok is jöjjenek – mondta Weitner Ádám, a Perutz edzője. – Talán már hétvégén átszakad az a bizonyos gát és megindulunk felfelé, ezen dolgozunk, próbálunk mentálisan és fizikálisan is felfrissülni és ha a sérültek is visszatérnek, bízom benne, hogy nyerni tudunk.

Ezidáig nyolc alkalommal találkoztak a felek, a három szezon alatt pedig a vasárnapi vendégek veretlenek maradtak, a mérleg két döntetlen, hat érdi siker.

– Olyan védelmi hibák, mint az elmúlt mérkőzéseken nem férnek bele – folytatta a pápai tréner. – Ismerem az Érdet, tisztában vagyok az erősségeikkel, rutinos csapat, nehéz őket megverni, de mi azon leszünk, hogy ez sikerüljön.

Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője a klub honlapjának úgy fogalmazott, egy erős társasággal játszanak, nehéz mérkőzésre számít.

– A Pápának jó képességű játékosai vannak, szóval nekünk fontos lesz az ő semlegesítésük. Az is hangsúlyos, hogy támadójátékban hogyan tudunk fejlődni, mert bízom benne, hogy több sérültünk is rendelkezésre áll – idézi a trénert az erdivse.hu.

Az október 3-án, 16 órakor kezdődő Perutz FC–Érdi VSE mérkőzés megtekintése ingyenes, a belépés azonban kizárólag védettségi igazolvány és a személyazonosságot igazoló okmány felmutatása után lehetséges. 18. életévét be nem töltött személy nézőként védett személy felügyelete alatt léphet a stadion területére. 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: