Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Megtörte az Érd elleni átkot a Perutz

Haraszti Gábor | 2021.10.03.

Nyolc nyeretlenül megvívott egymás elleni találkozót követően kilencedjére sikerült legyőznie az Érdet a Perutz FC-nek, mely Oláh és Zsirai találatával 2-1-es sikert aratott.

A pápaiak három, az érdiek két vereséget követően készültek a vasárnap délutáni derbire, ahol hazai oldalon sérülés miatt Hanzl Máté és Gasztos Martin, betegség miatt Szigeti Ákos sem volt bevethető.

Aki lekéste a kezdést, bánhatta, hiszen lemaradt egy hazai találatról, egy kiváló indítás után Oláh ugyanis már a 31. másodpercben előnyhöz juttatta csapatát, a támadó a jobb sarkot lőtte ki, 1-0. A hetedik percben könnyen büntetőhöz juthatott volna a hazai csapat, ám az Oláhval szembeni szabálytalanságot nem fújta be Szommer játékvezető. A 18. percben egyenlített az Érd, Kollega hámozta át magát három pápai játékoson, majd centerezett, a labdát Szabó a kapu bal oldalába belsőzte, 1-1. A félidő derekán tizenegyeshez jutott a Pápa, Skribát rúgták fel, a sértett jobb sarokba tartó lövését azonban Kertész szögletre ütötte. A 29. percben Szilágyi szólózott a jobbösszekötő helyén, közeli lövésére azonban leért a vendég kapus. A 67. percben másodszor is megszerezte a vezetést a Perutz, Skriba szögletét a remek ütemben érkező Zsirai fejelte nagy erővel a jobb felsőbe, 2-1. A 79. percben ismét egy sarokrúgás után alakult ki veszély az érdi kapu előtt, Füredi szögletét Oláh csúsztatta meg, amiről kevéssel maradt le a hosszún Nagy Tamás. A folytatásban inkább a küzdelem dominált, komoly helyzetet nem jegyezhettünk fel, a pápaiak nagy csatában legyőzték a zöld-fehéreket.

Weitner Ádám: Nem játszottunk olyan jól, mint az elmúlt mérkőzéseken, de végre nyertünk. Jól kezdtünk, nagyon koncentráltak voltunk, aztán jött egy kisebb hullámvölgy, ami miatt gólt kaptunk, de szerencsére ebből ki tudtunk jönni. A kimaradt tizenegyes mellett is voltak lehetőségeink, a második félidőben aztán a mi javunkra tudtuk fordítani az eredményt, gratulálok a csapatnak.

Limperger Zsolt: Tisztában voltunk a Perutz erősségeivel, erre szinte a középkezdésből gólt kaptunk. Még az első félidőben tudtunk egyenlíteni, de a második félidei játékunk teljesen haszontalan volt, így egy döntetlenszagú mérkőzésen szenvedtünk vereséget.

Perutz FC – Érdi VSE 2-1 (1-1)

Perutz FC: Dénes – Köles, Nagy, Zsirai, Füredi – Bence (Molnár 89.), Szilágyi, Kalász (Jurik 55.), Skriba (Mogyorósi 89.) – Oláh, Sandal. Edző: Weitner Ádám.

Érdi VSE: Kertész – Gubacsi, Bozsoki, Németh, Varga – Révész (Fürjes 72.), Pallagi, Gera, Koós (Kertész 78.) – Szabó, Kollega (Ebedli 86.). Edző: Limperger Zsolt.

A pápaiak a következő fordulóban – október 10-én 15 órai kezdéssel – megyei rangadót vívnak Veszprémben. 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: