Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

A felelős állattartásról az állatok világnapján

Huszár Hajnal | 2021.10.05.

Október 4-e az állatok világnapja, ez alkalomból először szervezett programot a Pápai Rendőrkapitányság. Céljuk az volt, hogy felhívják a fiatalok figyelmét az felelős állattartás szabályaira és az állattartáshoz kapcsolódó jogsértésekre, így hétfő délután a Közgáz kollégistái számára tartottak sok információt hordozó előadás-sorozatot.

Császárné Elek Veronika, a kapitányság kiemelt megelőzési főelőadója elmondta, mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartása felelősséggel jár és az állatokat jogszabályok is védik, ezek megsértése pedig közigazgatási eljárást, szabálysértési eljárást vagy akár büntetőeljárást is vonhat maga után. Hangsúlyozta,  kedvtelésből állatot tartani nemcsak hobbi, de nagyon sok felelősséggel, odafigyeléssel és törődéssel jár.

– A rendőrségen sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy vannak, akik a feleslegessé vált hobbiállatoktól vagy a nem kívánt szaporulattól erőszakos módon szabadulnak meg. Ez állatkínzás bűncselekményének minősül, ami szabadságvesztéssel is sújtható – figyelmeztetett. A címzetes rendőr alezredes a felelős állattartás hét szabályát ismertette, kitért arra, hogy ezekkel kapcsolatban milyen jogszabályokat kell betartani és azok megsértése mivel jár. Ilyen szabály például, hogy kutyát tartósan kikötve tartani tilos, hogy az állattartónak gondoskodnia kell arról, hogy a kedvtelésből tartott állata ne tudjon megszökni, elkóborolni, hogy a kutya-, macska-, görénykölyköket 8 hetes korukig nem szabad az anyjuktól elválasztani, vagy hogy gerinces állatot gömb alakú akváriumban, kalitkában tilos tartani.

A rendőrségi előadás után a vadon élő állatok védelmével kapcsolatos szabályokról a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, Zábrák Károly beszélt a fiataloknak. Hangsúlyozta, a vadon élő állatokat úgy lehet a leginkább védeni, hogy az élőhelyeiket megőrizzük. Ez a megőrzés lehet passzív vagy aktív, előbbi a megfigyelést jelenti, utóbbi pedig a segítést, így például odúk kihelyezését vagy táplálékszegény időszakban táplálást. A szakember a vadon élő állatok ellen elkövetett jogsértésekről is szólt, ismertetve a szabálysértési eseteket és azokat, amelyek már bűncselekménynek számítanak.

A harmadik előadást Kocsis József rendőr zászlós, kutyavezető tartotta, aki munkatársával, vagyis kutyájával érkezett az iskolába. Ő a kutyatartás szabályairól és felelősségéről szólt a fiataloknak, majd a diákok látogatást tettek a törzsökhegyi Második Esély Állatmentő Csoport menhelyén, ahol szintén sok fontos információval gazdagodtak.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.03.28.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: