Szerkezetmegerősítési munkák a víztoronyban

331
Fotó: HuHa

Száz évre tervezték az 1960-as évek végén épült, több mint 40 méter magas víztornyot, ami most ért el üzemidejének feléhez. A rendszeres karbantartás biztosítja, hogy a következő ötven évben is megfelelő minőségben és biztonsággal tudja szolgálni a város vízellátását. Jelenleg is zajlik egy nagyobb léptékű karbantartási munka, melyet már korábban betervezett a Pápai Vízmű Zrt.

A most folyó munka annak a három ütemből álló beavatkozásnak a része, amit múlt évben kezdtek meg a szakemberek és amelyet több szakvélemény kikérése előzött meg – emlékeztetett Vörös Dániel, a Vízmű vezérigazgatója. Első lépésként 2020-ban a torony lapostetején végeztek vízszigetelést, hogy a víztér feletti szintre ne juthasson be a csapadék. A most zajló szerkezetmegerősítés ennek a munkafolyamatnak a második üteme, ami a zárófödémet érinti.

– A beton rendkívül nagy nyomóerőket tud felvenni, húzóerőket viszont csak a betonacél, ami betonban van. Az elmúlt években a húzóerő hatására egyes helyeken a beton levált a betonacélról és elkezdődött egy korróziós folyamat – magyarázta a vezérigazgató, hangsúlyozva, ez most még inkább csak esztétikai hiba, nem veszélyezteti a szerkezetet, de fontos a kijavításuk.

Így azokat a helyeket, ahol a betonacél kilátszott, kivésték és a betonacélt korróziógátló bevonattal látták el. Az így kezelt betonacélt egy speciális gletanyaggal vonják be.

– A lokális javítások után műanyagháló-erősítéssel látjuk el a födémet és a falakat, ami megnöveli a szerkezet stabilitását – tudtuk meg Vörös Dánieltől.

A tervezett munkálatok harmadik üteme a külső héjazat korrózióvédelme lesz,  amit alpintechnikával lehet elvégezni, ehhez a Vízmű most kéri be az árajánlatokat.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!