Jön a megyei rangadó

277
Fotó: Haraszti Gábor

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában megyei derbit rendeznek, az idén hazai pályán még veretlen Veszprém a Perutz FC-t fogadja. A mérkőzést a Veszprémi Városi Stadionban október 10-én 15 órai kezdéssel játsszák.

A felek mindig izgalmas és kiélezett meccset vívnak egymással, ezúttal is erre számíthatnak azok, akik kilátogatnak a veszprémi stadionba. Az elmúlt fordulóban a Perutz nyert és három helyet előzött a tabellán, a megyeszékhelyiek viszont kikaptak Sopronban, ennek ellenére őrzik harmadik helyüket a csoportban. Veszprémi színekben Somogyi Richárd és Baldauf Konrád is korábbi csapata ellen készül, már emiatt is pikáns lesz a kétszer 45 perc. Ami a pápaiakat illeti, az utóbbi hetekben hiába játszottak jól, ez pontokban nem mutatkozott meg, aztán az Érd ellen végre megtört a jég, három ponttal gazdagodtak. A siker talán ad egy egészséges önbizalmat és egyfajta lökést a folytatásra, így a harmadik helyen álló VLS ellen is lehet keresnivalója a bakonyaljaiaknak.

– Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen még nem tudom, ki tudja vállalni a játékot és ki nem, a héten többen is hiányoztak betegség miatt – nyilatkozta Weitner Ádám, a Perutz edzője. – A Veszprém egy jó csapat, egyelőre előrébb tartanak, mint mi, nem véletlenül állnak a tabella elején. A srácok jól dolgoztak a héten, ebben az osztályban senki sem verhetetlen, egy jó felkészüléssel és kellő koncentrációval a futballpályán bármi megtörténhet – bizakodott a pápai szakvezető.

A másik oldalon Pető Tamás nehéz és kemény meccsre számít.

– A Veszprém – Pápa párosítás speciális találkozó, és épp emiatt minden emberi számítást, tervet sutba kell dobni. A megyei rangadók sajátsága, hogy háromesélyes, kiélezett és bármi megtörténhet. Épp ezért komolyan készültünk és minden vágyunk, hogy megőrizzük a több mint két éve tartó hazai veretlenségünket – nyilatkozta a vendéglátók mestere a veol.hu-nak.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!