Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Kezedben a sorsod! – Séta a mellrák ellen

Pintér-Papp Eszter | 2021.10.13.

Szombaton délután tartja hagyományos mellrák elleni sétáját a Megújulás Klub. Hörömpöly Imréné, a klub vezetője a Médiacentrumnak elmondta, október 16-án 17.15-kor kezdődik a program a Jókai Mór Művelődési Központ színházépülete előtt, ahol az egybegyűltek egy szavalatot hallgatnak meg, majd az Erzsébet ligetből a Fő térre sétálnak, ahol megkerülik a Nagytemplomot és úgy érnek el az Esterházy-kastély udvarára, a Megújulás Klub elmúlt évben ültetett emlékfájához.

– Harmadik alkalommal rendezzük meg rózsaszín sétánkat és reméljük, hogy minél többen csatlakoznak hozzánk. Rendezvényünk során az elmúlt évben ültetett és tavasszal gyönyörű rózsaszín virágban pompázó emlékfánknál egy rövid műsort követően emléktáblát avatunk, mellyel azokra emlékezünk, akik sajnos már nem lehetnek itt velünk, azokra, akik most küzdenek, azokra, akik túlélték és azokra, akik segítettek nekünk – mondta Hörömpöly Imréné, aki kiemelte, az emléktábla alapját adó követ Járóka Attila ajánlotta fel számukra.

Az Esterházy-kastély a rendezvény tiszteletére szombaton este rózsaszín kivilágítást kap. 

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a rózsaszín sétára. 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: