Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Szilágyi góljával nyert a Perutz

Haraszti Gábor | 2021.10.24.

A ZTE II. ellen is folytatta jó sorozatát a Perutz FC, mely egy küzdelmes mérkőzésen Szilágyi Adrián találatával 1-0 arányban nyert és sorozatban ötödik mérkőzésén maradt veretlen. A Perutz ezzel a sikerrel a kilencedik helyre zárkózott fel a tabellán.

A négy bajnoki óta veretlen pápai csapat fogadta a legutóbbi négy találkozóján győzelem nélkül maradó Zalaegerszeget. A hazaiaknál Oláh és Kalász is letöltötte eltiltását, így Weitner edzőnek bővültek a variációs lehetőségei, ami azért is volt nagyon fontos, mert rendkívül szoros az NB III mezőnye, a forduló előtt nyolc csapat is három ponton belül volt.

A szerdai mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is jól kezdett a Pápa, irányította mérkőzést, mezőnyfölényben játszott és okozott jó néhány kellemetlen pillanatot Németh kapuja előtt. Az ötödik percben Szilágyi centerezésénél tisztáztak a védők, majd Köles nem fért a labdához az ötösön belül. Öt perccel később Oláh elől mentettek becsúszva, majd Füredi lőtt jó helyzetből fölé. A 14. percben egy szöglet után Szalai elé került a kipattanó, bal sarokba tartó lövésére leért a zalaegerszegi kapus. Pár perccel később egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Oláh elé került a játékszer, lövésénél a vendég hálóőr nagy bravúrt mutatott be. Továbbra is lendületben maradt a Perutz, a ZTE elvétve jutott csak át a félpályán, a 36. percben Hanzl beadását fejelte Köles öt méterről nem sokkal mellé, majd a 38. percben góllá érett a hazai fölény: Füredi nagy bedobása után a védők Szilágyi elé csúsztatták a labdát, aki ballal okosan lőtte ki a bal sarkot 1-0.

A második játékrész Iványi próbálkozásával indult, ám Németh ismét a helyén volt. Mintha az öltözőben maradt volna a Perutz, hiszen Papp László kétszer is komoly helyzetbe került, szerencsére mindkettőt fölé bombázta, ám ez intő jel volt a hazaiaknak, hogy egy percre sem lanyhulhat a figyelem. A 80. percben a csereként pályára lépő Skriba emelt kevéssel fölé, majd a hosszabbításban Sandal lövését hárította lábbal a ZTE portása. Ez volt a találkozó utolsó fontos momentuma, a Perutz zsinórban ötödik bajnokiján sem talált legyőzőre.

Weitner Ádám: Kísértetiesen hasonlított a szerdai mérkőzésünkhöz a mai, az első félidőben jobban játszottunk, a gól előtt és után is számtalan lehetőségünk volt, lezárhattuk volna a meccset. A szünet után bátrabb lett a ZTE, de csak egy kaput eltaláló lövésük volt, úgy gondolom, igazságos a végeredmény.

Bozsik József: Kiegyenlített meccs volt, erősen kezdett a Pápa, amit sikerült átvészelnünk, de az ő akaratuk érvényesült. A második játékrész első tíz percében ha fordítunk, a hazaiaknak egy szavuk nem lehetett volna, két-három alkalommal álltunk szemben a kapussal. Mindent egybevetve úgy érzem, legalább egy pontra rászolgáltunk volna.

Perutz FC – ZTE II. 1-0 (1-0)

Perutz FC: Dénes – Molnár, Bence, Zsirai, Füredi (Sandal 59.) – Köles, Hanzl (Jurik 80.), Iványi (Kalász 69.), Szilágyi, Szalai – Oláh (Skriba 69.). Edző: Weitner Ádám.

ZTE II.: Németh E.– Papp Cs. (Bekő 52.) Sebestyén, Dóczi, Jóna – Őr, Papp L., Megyesi (Kryvotsiuk 81.), Németh D. – Beke (Bedő 87.), Fehér. Edző: Bozsik József.

A pápai csapat a következő fordulóban Gárdonyba utazik.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: