Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Olimpikon volt a nyílt nap vendége

Haraszti Gábor | 2021.10.26.

London olimpiai bronzérmes cselgáncsozója, Csernoviczki Éva és édesapja, edzője, Csernoviczki Csaba volt a Pápai Judo Akadémia nyílt napjának vendége. A meghívott sportolók élménybeszámolóra, közös edzésre várták a pápai judokákat.

Az akadémia vezetősége folytatta a korábbi években megkezdett hagyományt, miszerint igyekszik klasszis cselgáncsozókat meginvitálni Pápára, hogy extra motivációt nyújtson tagjaik számára. Korábban ellátogatott már a Küzdősport Centrumba Pupp Réka, Braun Ákos, Ungvári Miklós és Tóth Krisztián is, legutóbb pedig Magyarország egyetlen női olimpiai érmes judósa, Csernoviczki Éva tartott élménybeszámolót.

– Nagyon köszönöm a meghívást, édesapámmal örömmel látogattam el Pápára – mondta az olimpikon, akit természetesen először londoni bronzérméről kérdeztünk. – Számomra az a bronz akkor és most is felér egy aranyéremmel. Tudni kell, hogy nagyon nehéz út vezetett a dobogóig, többek között azt a japán világranglista-vezetőt kellett legyőznöm, akit azelőtt sosem sikerült.

Éva tokiói ötkarikás játékokkal kapcsolatban azt mondta, sajnálja, hogy a legjobb nyolc között búcsúzni kényszerült. – Balszerencsés volt a sorsolásom, hiszen keveset tudtam versenyezni az olimpia előtt. Mindössze másfél hónapom volt felkészülni, mindent kiadtam magamból. 48 kilogrammban biztosan ez volt az utolsó versenyem, 35 éves vagyok, a testem nem bírja már a fogyasztást. Meglátjuk, hogyan tovább…

Pillér Gábor, az akadémia elnöke elmondta, a Honvédelmi Sportszövetséggel közös rendezvénysorozatuk ötödik állomása volt a mostani, ahol a judo mellett a pápai huszárok történetéről hallgathattak előadást a sportolók. Az egyesület vezetője örömét fejezte ki, hogy több új arcot látott, akik érdeklődve figyelték a formagyakorlat-bemutatót, hallgatták a Pápai Huszár Egyesület ismertetőjét, Csernoviczki Csaba technikai képzését és Csernoviczki Éva élménybeszámolóját.

Az esemény zárásaként a résztvevők közösen tekintették meg Éva londoni bronzérmet jelentő mérkőzését, majd a válogatott versenyzővel közös képek készítésére is lehetőség nyílt.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: