Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Tízet számolt ellenfelére az U16

Haraszti Gábor | 2021.10.30.

Kiütéses, 10-0-s győzelemmel zárta az U16-os lány utánpótlás-labdarúgóbajnokság szombati játéknapját a Pápai Egyesített Labdarúgó Club alakulata. Markos László tanítványai a Budaörs ellen tartották otthon a pontokat.

Jól szerepel idén a pápai együttes, mely a Fehérvár FC elleni vereséget leszámítva idén nem talált még legyőzőre. A pápai lányok a Szekszárddal futnak versenyt a bajnoki címért, ehhez azonban mindenképp le kellett győzni a csoport hatodik helyén álló Budaörsöt. A hazaiak ennek megfelelően játszottak, már az első félidőben négygólos előnyt szereztek és a folytatásban is egy csapat volt a pályán, a PELC úgy nyert, hogy a tíz lőtt találat mellett még legalább ennyi lehetőséget kihagyott.

PELC U16 – Budaörs 10-0 (4-0) Gsz.: László E. 4, Németh 4, Balogh, Schermann

Markos László: Az elmúlt szezonban két nagyon szoros mérkőzést játszottunk a Budaörssel, így nem számítottam ekkora különbségre, de bíztam a sikerben, hiszen azóta játékban sokat fejlődtünk. Sok jó egyéni teljesítményt láttam, ám ezt a győzelmet is igazi csapatként értük el, gratulálok a lányoknak!

A pápai csapat a folytatásban a Szekszárd elleni rangadóra utazik.


  • Friss hírünk
    Videó
    PÁPA - KULTÚRA

    Húsvét és a kékfestés

    Vajon milyen húsvéti szimbólumok jelennek meg a kékfestés...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: