Debütált az Egérrágta mesék

301
Fotó: Babos Petra

Ismét gyermekzsivajtól volt hangos a Pegazus Színház. A társulat hosszú kihagyás után az évad első bábelőadását mutatta be a legfiatalabb közönségének. Az Egérrágta mesék című bábdarabot a társulat két színésze, Kalocsai Veronika és Végh Zsolt játsszák, a meséket Sarkadi Nagy László írta és rendezte színpadra.

Végh Zsolt igazgató, színész a Médiacentrumnak elmondta, nehéz időszakon vannak túl.

– Reményekkel teli évadnak álltunk neki, hiszen közönség nélkül borzalmas a színház, s nagyon örülünk, hogy tegnap megtarthattuk az Egérrágta mesék premierjét, s ismét gyerekek töltötték meg a nézőteret – hangsúlyozta az igazgató.

– Az egérrágta mesék három rövid történetet tartalmaz. Zakariás mester házába csöppenünk be, aki éppen a következő könyvét írja. Az ő házvezetőnője Borbála asszony, s mindketten imádják a meséket. Zakariás mester segítője a kis Sercli, vele együtt írják meg a történeteket. Az első mesében az egér és a holló jelenik meg, a másodikban egy macskával harcol a kisegér, a harmadikban pedig Sercli feleséget keres magának – tudtuk meg Végh Zsolttól, aki elárulta, az idei évben a járványhelyzet miatt kevesebb, összesen 3.600 bérletesük van. Pápán 14 előadásuk lesz óvodásoknak és iskolásoknak, majd elindulnak tájolni.

– A társulatunk is megszenvedte az elmúlt időszakot. Nagy tanulságaink voltak emberileg és szakmailag. Sok embert elszólított a vírus okozta nehézség a színházunktól. A társulat újjáépítése nehéz folyamat, hirdettük minden olyan fórumon, ahol megtalálhatták az érdeklődők. Az első előadásra egy új kolléganő állt be a csapatba, ő Kalocsai Veronika. A társulatnál a szervező kolléganő és egy díszítő kollégánk már dolgozik, de várjuk továbbra is a jelentkező színészeket és a díszítőt – mondta Végh Zsolt, aki hozzátette, a Lázár Ervin Program keretében a Kiskakas gyémánt félkrajcárját játsszák, majd februárban a Hókirálynő című bérletes előadást láthatja a közönség.

Kalocsai Veronika elmondta, még sosem foglalkozott korábban a színészettel, de gyermek kora óta dédelgetett vágya volt, hogy egyszer kipróbálhassa magát a színpadon is.

– Szívesen játszom bábokkal, örülök, hogy jött ez a lehetőség. Új feladat ez számomra, remélem, teszik majd. Igyekszem a legjobb tudásom szerint játszani a gyerekeknek, jó érzés látni a pozitív visszajelzéseket – mondta a bábszínész, akinek egyelőre a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy bátran a színpadra álljon. 

A gyerekek az előadást nagy tapssal jutalmazták.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!