Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Hogyan öltem meg Pista bácsit?

Babos Petra | 2020.10.19.

Az Irodalmi Rádió irodalmi pályázatán próza kategóriában második helyezést ért el Csukárdi Sándor: Hogyan öltem meg Pista bácsit? című novellája. A legjobb pályamunkákat antológiában is megjelentették, az Életünk és ihletünk a Covid idején című kötetben.

Zsoldos Árpád és Zsoldos Adrienn, az antológia szerkesztői úgy nyilatkoztak a kötet ajánlójában, hogy első ízben nem akarták meglovagolni ezt a témát. Azonban amikor azt látták, hogy alkotóik minden egyéb pályázati kiírásunkra sorra küldik be a világjárvánnyal kapcsolatos írásaikat, elhatározták, hogy készítenek egy ilyen válogatást.  Természetes módon felszínre kerültek a negatív érzések: félelem, szorongás, a munkahely elvesztése, a halál gondolata. Mindemellett pedig megjelent a szürrealitás, az abszurditás, a komikum is. Így kaptak egyszerre reális képet és görbe tükröt arról, hogy társadalmunk hogyan kezelte az elmúlt hónapok viszontagságait. Hogy változtak meg bevásárlási és tisztálkodási szokásaink, hogyan birkóztunk meg a bezártsággal, az otthoni munkával és tanulással.
Aztán persze az is érdekes, hogy olyan szavak kerültek egyik napról a másikra a köznyelvbe és ezáltal az irodalmi nyelvbe is, amiket eddig csak elvétve és ritkán használtunk: például maszk, karantén, fertőtlenítő, idősáv.
– Sajnos mivel életünk része lett a Covid-19 vírus, szerkesztőként és alkotóként sem mehettünk el mellette. Bízunk benne, hogy az olvasónak is lelki segítséget nyújt antológiánk az elmúlt időszak lezárásához, feldolgozásához és erőt ad az előttünk álló további megpróbáltatásokhoz.

– A novellám a tavasszal, a karantén idején született. Az ember ezen idő alatt főleg a közösségi médiából és a híradásokból kapott információt a járványhelyzetről, a terjedéséről, a kialakulásáról. Sokszor volt olyan késztetésem, hogy írjak hozzászólást, kommentet egy-egy bejegyzéshez, cikkhez, de aztán úgy éreztem, hogy felesleges, mert okosat nem tudtam volna írni, hülyeséget pedig nem akartam, így aztán sok véleményt visszafojtottam magamban, aztán egyszer csak leültem, s leírtam mindent, amit ezzel a járvánnyal kapcsolatosan gondoltam, így született meg a Hogyan öltem meg Pista bácsit? – mondta a szerző.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: