Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
A város velünk épül

Séta a Külső-Várkert területén

Babos Petra | 2021.11.21.

A Vajda Péter lakótelep mögötti rét hamarosan szabadidőparkká alakul. A munkálatok javában folynak, épül a játszótér, a pumpapálya, kialakítanak sétányokat és egy látványtavat is. A külső-várkerti beruházást projektnézegető séta keretében tekinthették meg az érdeklődők ma délután.

– Különböző találkozások alkalmával sokszor merül fel kérdés a pápaiakban a beruházás kapcsán. Úgy gondoljuk, ha sok információt mondunk el az érdeklődőknek, akkor sok kérdést tudunk megválaszolni és a félreértéseket is meg tudjuk előzni – tudtuk meg a dr. Áldozó Tamás polgármestertől, aki elmondta, a Külső-Várkert sokáig egy kicsit méltatlanul alulértékelt terülte volt a városnak. Ez akkor kezdett megváltozni, amikor a termálfürdő megépült, s aztán a kemping. Kialakult a Fenyves utca és látszott, hogy ez egy nagyon értékes rész is lehet. S amikor a Zöld város II. projekten támogatást nyertek arra, hogy az egész infrastruktúrát kiépítsék, akkor ez egy jó hír volt, amit megosztottak a pápaiakkal, s azóta is erőteljesen haladnak a megvalósítások. 

– Nagy örömünkre, sokan választották ma délutáni programnak a projektnézegető sétát. Több résztvevővel beszélgettem, s kiderült, sokan nem a Vajda lakótelepen laknak, hanem a város másik szegletein – emelte ki dr. Áldozó Tamás, aki hozzátette, a program népszerű volt, így a beruházás vége felé megismétlik a sétát.

Kiss Sándorné elmondta, férjével úgy döntöttek, hogy a szép vasárnapi napsütésben eljönnek a sétára.

– Érdekel minket, hogy Pápán milyen fejlesztések vannak. Örültünk a lehetőségnek, hogy polgármester úr tájékozatott, s körbe is vezetett az érintett területen. Hasznos volt a program, hiszen sok új információval gazdagodtam, például azzal, hogy futópálya mellett egy sétány is lesz, ez újdonság számomra. Délutánonként sokat biciklizünk a férjemmel, így gyakran ellátogatunk a Külső-Várkertbe, hogy megtekintsük a munkálatokat, emellett az interneten is nyomon követjük a fejlesztéseket – tudtuk meg a hölgytől.

– Nagyon jó lesz, ha elkészül a beruházás, biztosan csodaszép környezet vár majd ránk. Megtekintettük a bölcsődefelújítást is, úgy gondolom, igazán komfortos lesz az apróságoknak és az itt dolgozóknak. Várom, hogy a látványtó elkészüljön. Eddig nem tudtam, de ma elmondták, hogy a tóba a termálfürdőből töltik bele a felesleges vizet. Nagyon örülök, hogy sok növényt is telepítenek – mondta a Vajda lakótelepen élő Verrasztó Annamária.

A Fenyvesben tett látogatás után a résztvevők egy része biciklire pattant, hogy a városi kerékpártúrán is részt vegyen.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: