Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Közösségi kézműves-foglalkozás

Babos Petra | 2021.11.25.

A „…mint vízbe dobott kavics…” elnevezésű közösségfejlesztési TOP-os pályázat a város két legnagyobb lakótelepén, a Vajdán és volt Kiliánon zajlik. Ennek keretében három alkalomból álló kézművesfoglalkozás-sorozatot szerveztek a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola ebédlőjébe, s hívnak minden alkotni vágyó gyermeket és szülőt, hogy együtt készüljenek karácsonyra.

Horváthné Bátor Mária, a kézművesjátszóház vezetője a Pápa és Vidékének elmondta, nagy öröm számára, hogy sokan részt vettek a mai közösségépítő programon.

– Az alkalmakon közösen készítünk egy díszt, amit a résztvevők hazavihetnek, és egy másikat is, amivel a közösségi fenyőünnepen díszítik fel a lakóközösség karácsonyfáját a Vajda lakótelepen. A mai foglalkozáson a gyerekek és  szüleik óriás gömböket dekupázsoltak. A gömböket beragasztózták, majd szalvétatechnikával díszítették azokat, s amikor kiszáradtak, összepattintottuk őket és tettünk rájuk egy masnit, hogy majd fel tudják akasztani a fára. A gömbök jól viselik az időjárási viszontagságokat, ha véletlenül leesnének, nem okoznak kárt és rendkívül látványosak, mert nagyok. A kisebb gyerekekre is gondoltam, ők zsákot tömhettek, amelyek szintén felkerülnek a karácsonyfára. Természetesen senki sem mehetett haza üres kézzel, egy kis betlehemet is készíthettek tobozból, dióhéjból – tudtuk meg Marcsi nénitől, aki elárulta, tervei szerint a három foglalkozáson összesen körülbelül száz díszt készítenek el.

Lakos Kristóf édesanyjával és testvéreivel döntött úgy, hogy eljönnek a közösségépítő programra.

– Jó ötletnek tartottuk, hogy együtt lehet kézműveskedni, s a díszt majd a lakóközösség karácsonyfájára mi akaszthatjuk fel. Terveink szerint a következő foglalkozásra is eljövünk,  hiszen mindannyian szeretünk alkotni – tudtuk meg a diáktól.

A meghitt foglalkozáson halk karácsonyi zene, meleg tea és finom aprósütemény várta a résztvevőket.

A következő foglalkozás november 27-én lesz, akkor óriás tobozokból manót, valamint hungarocellből hóembert alkotnak. A záró összejövetelen, december 3-án óriás hóembert és ablakdíszangyalkát készíthetnek a gyerekek.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: