Adventi kézműves-foglalkozás

294
Fotó: Babos Petra

A Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Intézmény Család- és Gyermekjóléti Szolgálata adventi játszóházat szervezett a látókörében lévő szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek ma délután a Pannonia Reformata Múzeum foglalkoztatójában.

– A kézművesdélutánon harminc kisdiák vett részt, akik többek között gyertyatartót, papír karácsonyfát, ajtó- és ablakdíszt, kis angyalkát készíthettek a szolgálat munkatársainak segítségével.

Földi Anikó, a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Intézmény intézményvezető-helyettese, a Gyermekjóléti Szolgálat szakmai vezetője a Pápa és Vidéke kérdésére elmondta, a program a Segítő Társulás Alapítvány közreműködésével valósulhatott meg. A Pannonia Reformata Múzeum, mint családbarát intézmény támogatta a szolgálatot.

– A városban működő egyik takarmánykeverő cég több alkalommal is támogatta a szolgálatunkat. Ebben az évben az ő segítségükkel élelmiszert és tanszereket vásároltunk, nyár végén kétnapos programot szerveztünk a gyerekeknek, de ellátogattunk a moziba, szerveztünk napközis tábort és a zánkai táborban is részt vettünk több gyermekkel – emelte ki a szakmai vezető.

Koliszicsenkó Bálint 13 éves diák, s kérdésünkre elmondta, nagy örömmel vesz részt a szolgálat rendezvényein, ahol minden alkalommal jól érzi magát, hiszen a szervezők mindig jó programot állítanak össze.

Az ugodi Szalai Benjámin Sándor és Szalai Regina szintén jól érezték magukat a kézművesdélutánon. Ottjártunkkor éppen gyertyatartót készítettek, elmondásuk szerint, majd hazaviszik, s az otthonukat díszítik vele.

Földi Anikó hangsúlyozta, nagy örömükre, tavaly Pápa és Celldömölk környéki motorosokból álló csapat kereste meg őket, hogy négy családot támogatnának. Idén ötven csomagot osztanak majd ki advent idején.

– Szolgálatunk az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdette a cipősdoboz karácsonyi ajándékgyűjtő akciót. Szívesen fogadunk használt, de jó állapotú vagy újonnan vásárolt játékokat, iskolai eszközöket, ruhákat, könyveket, tartós élelmiszert vagy édességet december 15-ig a Csáky László utca 12. szám alatt működő intézményünkben, munkanapokon 7 és 14 óra között – hívta fel a figyelmet Földi Anikó.

A jó hangulatú adventi kézművesprogramról a karácsonyi zene, a meleg tea, a zsíros kenyér és az aprósütemény, szaloncukor sem hiányozhatott.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!