HATTÓL NYOLCIG: Corpus Christi

Hitről filmet forgatni – és erről ajánlót írni – ma aknamező. Elég kiejteni, hogy „Isten“ és már ugrott is a közönség fele, akik biztosra veszik, valamiféle térítés következik. A korszellem rohamtempóban távolodik a vallástól, amivel az egyház képtelen lépést tartani: korszerűtlen előadásmódja ledobja magáról a fiatalokat, intézményrendszerének visszásságai pedig egyre nyilvánvalóbbá válnak. Eközben mindannyian ismerünk történeteket, ahol a vallás életet ment, menedékként szolgálva azoknak, akikkel az élet nem bánt kegyesen. Meggyőző példája ennek, hogy a katolicizmussal mélyen átitatott Lengyelországban fiatalok gyakran papnak hazudják magukat, így jutva az egyház biztosította előnyökhöz. Van, aki megélhetést, akad, aki nyugalmat keres, mások megváltást, a Corpus Christi – igaz – története azonban kifordítja a kérdést: azt mutatja meg, mit képes adni, akire passzol a reverenda.

Danielt – jó magaviselete miatt – a javítóintézet egy fatelepre küldi dolgozni, és már épp felvenné a munkát, amikor egy közeli faluban megszólalnak a harangok. Ez az elhívás, amire várt: bár minden vágya, büntetett előélete miatt nem gyakorolhatja a papi hivatást, a sors azonban ad egy lehetőséget. Csakhogy nem lesz sétagalopp: a település életét egy szörnyű tragédia árnyékolja be, amiből annak újdonsült lelkésze sem vonhatja ki magát. Daniel karizmája és felforgató megközelítése katalizátorként sodorja a falut egy olyan próbatétel felé, amin nem mehet át mindenki. Talán ő maga sem, de legalább kiderül: a múltat jobb szertartással eltemetni, nem elég földet húzni rá. Pláne nem papi egyenruhát.

A Danielt alakító Bartosz Bielenia zsigeri játéka hegyeket mozgat meg, páratlan erejű jelenléte a vásznon újabb reflektort fordít a Corpus Christi legfontosabb üzenetére. A papi hivatás napi rutinja épp úgy elsajátítható YouTube-videókból, ahogy a zsoltárok szövege imakönyvekből, de a lelkész, a lelkipásztor több ennél. Több azzal az érzékenységgel, amivel meglátja a felé fordulóban az embert, sőt, mindenki másban is: a felebarátaiban. Pedig Daniel nem Jézus, egy csókért szívesebben fordítja oda a másik orcáját, és visszaüt, ha a szükség hozza, de a szíve tiszta. Mindez egy reverendába csomagolva magában hordozza a felismerést: úgy tűnik, mégsem ezen múlik. Nem csoda hát, hogy a lengyel katolikus egyház istenkáromlással vádolta a filmet, de a csodák már csak ilyenek: nem feltétlenül a templomban kell keresni őket.

2021. december 6-án, hétfőn 18 órakor a Petőfi Moziban.

Cseh Péter